Grundtvig látogatások és cserék – Egyéni ösztöndíjak tanulmányutakon vagy konferenciákon való részvételre. A program célja: A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.
Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatásba kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett, vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2011. szeptember 16.
Támogatható tevékenységek: A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.
A továbbképzés helyszíne lehet: Az európai uniós tagországok, valamint Norvégia, Izland, Lichtenstein, Törökország, Horvátország, Svájc.
Pályázati feltételek:
- A tanulmányút legalább 1 naptól legfeljebb 12 hétig tarthat.
- A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
- Tanulmányutakon, melyek alapja egy egyénileg kidolgozott munkaprogram, legfeljebb két fő vehet részt azonos időpontban azonos munkaprogrammal. Meghatározott programmal rendelkező kurzusok esetén (pl.: konferenciák) adott kurzusra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
- Egy személy legfeljebb24 havonta kaphat Grundtvig látogatások és cserék támogatást.
- A pályázattípus keretében nem támogatható pályázatíró és / vagy projektmenedzsment szemináriumon való részvétel.
- Felsőoktatási intézményekben dolgozók, illetve nyelvtanárok csak abban az esetben pályázhatnak, ha kifejezetten a felnőttoktatás módszertanát kívánják tanulmányozni, és bizonyítottan folytatnak felnőttoktatói munkát.
Prioritást élveznek a két hétnél hosszabb tanulmányút megvalósítására irányuló pályázatok.
A támogatás mértéke: Támogatás utazásra, kurzusdíjra, megélhetésre, egyéb költségekre (pl. nyelvi felkészülés) igényelhető. A támogatási összeg felső határa 2 hetes kiutazás esetén 2000 EUR, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 EUR.
A pályázás menete: A pályázatokat a Tempus Közalapítványhoz kell benyújtani, on-line és nyomtatott változatban.
A hivatalos pályázati dokumentumok teljes szövege a Tempus Közalapítvány honlapján olvasható: www.tka.hu >> Pályázatok >> Egész életen át tartó tanulás program >> Grundtvig
További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros