Hej, Rákóczi, Bercsényi… rajzpályázat

„Hej, Rákóczi, Bercsényi…” Kuruc kori kalandok rajzpályázat általános iskolás korosztálynak. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Nemzeti Vágta közös rajzpályázatot hirdet általános iskolai korosztálynak, nektek. 2011 a Rákóczi Szabadságharc leverésének 300. szomorú évfordulója ugyan, de kiváló vitézek harcoltak e korban, és vitték a huszári harcmodor jó hírét Európa szerte. Bercsényi Miklósra, Rákóczi fejedelem híres hadvezérére és fiára, Bercsényi Lászlóra, hőseinkre emlékezik ebben az évben a Nemzeti Vágta.

Bercsényi László volt az, aki Franciaországban tanította a magyar huszári harcmodort az ottani katonáknak. A Bercsényi-huszárok ma is létező ezrede a legrégebben fennálló francia katonai egység, – Les hussards de Bercheny; hivatalos nevükön 1er Régiment de Hussards Parachutistes (1er RHP), azaz Első huszár ejtőernyős ezred.

Van 2 izgalmas történet e kiírásban az ifjú és nagyon bátor Bercsényi László hőstetteiről.

1. Atyámuram, tegyen engem katonává! – a szökés

2. Rákóczi urunk megmentője – a fejedelmi testőr

 Azt szeretnénk, hogy válassz belőlük, és rajzold le, éld bele magad, mintha Te lennél a bátor Bercsényi László vitéz!

„Hej, Rákóczi, Bercsényi…” Kuruc kori kalandok c. rajzpályázat kisdiákoknak!

Emlékezzetek a Rákóczi Szabadságharcra!

A hős Bercsényiekre, a huszártestőrségre, a nagyhírű Gavallérokra, akik a hétköznapokon és a csatatéren is a legbátrabb, leghűségesebb, legképzettebb férfiak voltak…Olyan hősök, akik nemcsak bátorságukról, hanem tájékozottságukról is híresek voltak. Mert tudták, a hazának nemcsak erős, hanem a világ dolgaiban eligazodó, okos emberekre van szüksége. Szerinted milyen lehet a hazáért élni? Lehet erre tudatosan készülni, mint Lackó és a többi testőr, a hírhedt Gavallérok? Mit jelenthet a fiatal hősök jelszava: „Egy és ugyanaz mindenütt!”?  Mutasd meg Te is, mit gondolsz minderről!

Fess, alkoss, kerekíts… A kaland képre kerül!

www.militaria.hu

www.vagta.hu

(leadási határidő: 2011. november 14. Postára adás dátuma)

AZ ALKOTÁS ÉS ALKOTÓJA

Kis kamasz korosztály: A rajzolt, festett, ragasztott A4-es méretű fekvő képi alkotásokat és azokat a regisztrációkor kapott számmal a hátoldalán az alábbi címre várjuk papíron:

Nemzeti Vágta 1146 Budapest, Abonyi utca 31.

Írd rá a nevedet és a korodat is a rajzod hátlapjára! Pályázni 6-10 éves iskolai korosztályban lehet. Egy pályázó max. 2 művel nevezhet.

Nagy kamasz korosztály:  A rajzolt, festett, ragasztott A4-es méretű fekvő képi alkotásokat és azokat a regisztrációkor kapott számmal a hátoldalán az alábbi címre várjuk papíron:

Nemzeti Vágta 1146 Budapest, Abonyi utca 31.

Írd rá a nevedet és a korodat a rajzod hátlapjára! Pályázni 11-14 éves korosztályban lehet. Egy pályázó max. 2 művel nevezhet.

 A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

 Az elbírálás határideje: 2011. november 20.

A pályaművek elbírálását 5 tagú zsűri végzi.

Az elbírálás a zsűri saját szempontrendszere szerint történik.

DÍJÁTADÁS: A Nemzeti Lovas Gyereknapon, a Lovaskupa rendezvényén, 2011. december 2-án a Budapest Sportarénában. A nyerteseket előre értesítjük a díjátadás helyéről és idejéről.

DÍJAZÁS

2 kategóriát díjazunk:

• 1. kategória a 6-10 éves korosztály
• 2. kategória a 10-14 éves korosztály

Mindkettő kategóriában 11-11 beküldőt jutalmazunk, és 2×10 művet állítunk ki. Az összes díjazott rajzot kiállítjuk óriásplakát méretben a helyszínen, továbbá a Hadtörténeti Múzeum (www.militaria.hu) és a Nemzeti Vágta honlapján is (www.vagta.hu).

FELTÉTELEK: Érvénytelen az a pályázat, amely nem saját, eredeti rajzot tartalmaz. Amennyiben utólag derül ki, úgy a díjat köteles visszaszolgáltatni a kiírónak. A pályázó műve benyújtásával felelősséget vállal atekintetben, hogy a pályaművet saját maga alkotta.

Egy pályázó 2 alkotással nevezhet.

Minden pályázó, minden műve (max. 2 db) akkor érvényes, ha ugyanazzal a sorszámmal látod el, mint amit a regisztráció során kaptál. Regisztrálni a Nemzeti Vágta honlapon lehet, ahol az adataidat meg kell adnod. Tőlünk kapsz egy válasz e-mailt egy linkkel, erre kattintva érvényessé válik a regisztrációd. Ekkor a megadott mailcímre megkapod a regisztrációs számot. És ne feledd ugyanezt a számot a rajzod hátoldalára kell írnod! Ha ez nem történik meg, akkor nem tudjuk beazonosítani a művet. Ha úgy érzed, kérj segítséget tanárodtól, szüleidtől vagy a nagy tesótól!

A pályázó korlátlan időre átadja alkotásának, felhasználási jogát a kiírónak non-profit célokra.

A beadott pályaművek 2012 szeptemberétől igény szerint átvehetők a kiírótól.

A pályázati kiírás megváltoztatási jogát a kiíró fenntartja.

További információ kérhető:

e-mailen: rajzpalyazat@vagta.hu

www.militaria.hu

www.vagta.hu

Dr. Kedves Gyula ezredes, a Hadtörténeti Múzeum igazgatójának  összeállítása alapján, íme a két történet:

 1. Atyámuram, tegyen engem katonává!

 A szökés
1708 nyarán nagy tisztesség ért egy 18 éves legényt, a nagyságos fejedelem II. Rákóczi Ferenc főgenerálisának, gróf Bercsényi Miklósnak a fiát. Felölthette a fejedelem udvari hadainak vörös egyenruháját, annak is a leglátványosabb, aranyzsinóros változatát, a Nemes Compánia dolmányát és fehér prémes mentéjét sárga csizmával, és fejébe nyomhatta a piros leffentyűs aranyszínű süveget. Az apja és a fejedelem által csak Lackónak becézett ifjú gróf, Bercsényi László Magyarország és Erdély nemes ifjainak legderekabbjaival állt a verbói táborban az ország sátora előtt, s vonult a fejedelem elé.

        A vörös bársonnyal bevont széken ülő Rákóczi Ferenc zöld bársony ruhája fehér kócsagtollas süvege a magyar nemzet színeit adta ki. Oldalánál fegyverhordozói álltak. A nemesifjak sorfala szélén a kornétás állt, kezében a csapat arannyal díszített kék selyemzászlója, amelyen háromszögletű aranyos hímzés között Isten gondviselésének szeme volt kivarrva az „Eadem et aequalis ubique” felirattal (Egy és ugyanaz mindenütt). A Nemes Compánia jelszavának megfelelően, az eskütétel legfontosabb mondata az volt, hogy háborúban soha nem hagyják el egymást. Ezt a mondatot az apja által csak Lackónak becézett fiú már a fejedelem előtt állva mondta el. Aki kezébe véve a zászlót felállt, az eskü elhangzását követően az előtte térdeplő Lackót felemelte, megölelte annak jeleként, hogy befogadta abba a csapatba, amely a testőrséget is ellátta a Nemes Compániában. Négy éves álma valósult meg ezzel a fiúnak.

Miközben zúgott a társak Vivát-ja arra az 1703-as novemberi délutánra gondolt, …………..amikor a kassai jezsuita kollégium öles falai mögé is behallatszott az utcán futótűzként terjedő zsivaj: Itt vannak a kurucok. Megdobbant a szíve, hiszen tudta, a hadműveleteket édesapja vezeti. Tulajdonképpen túsz volt ő Kassán a császár felső-magyarországi főhadparancsnokának székhelyén már egy éve, amit iskoláztatásának álcáztak a hatóságok. Nigrelli generális ugyan nem őriztette, de a konviktusban tanító jezsuita atyáknak tudomására hozta, hogy a fejükkel felelnek, ha a hírhedett rebellis, a Lengyelországba menekült Bercsényi Miklós gróf fia eltűnik a városból.

– Itt vannak a kurucok!

Ám a rosszul felszerelt, még egyenruhát sem igen viselő lovasok, bár paripáik kiválóak voltak, csak portyáztak. Bercsényi Lackó pedig hiába osont fel a templomtoronyba, már nem látott kurucokat a városfalon kívül. Őt viszont látta az egyik páter, amint lelkesedve iramodott neki a szűk lépcsőnek, s mindjárt meg is osztotta gyanúját társaival, hogy Bercsényi gróf úrfi ki akar szökni a kurucokhoz, ezért erősen kell figyeltetni.

Néhány nap múlva egy vásározó megsúgta Lackónak a piacon, hogy a kuruc sereg generálisa, nagy Bercsényi Miklós sűrűn portyáztatja lovasait Kassa körül, ha alkalom adódna fia számára a városból való kiszökésre, akkor legyen támogatója, védelmezője a további meneküléshez. A 14 éves fiút elkapta a hév, már csak kiszökik ő ebből a városból akárhogy is, a többi már apjaura dolga.

Várt még néhány napot, aztán cselekedett. Úgy gondolta a hajnal lesz a legalkalmasabb. Nappal könnyen szemmel tartják, este még lesik, hogy lefeküdt-e az ágyába. De hajnalra csak nem lesik a tanárok annyira, és a várfalak, kapuk őrsége is álmos, lankad az éberségük. Igaz, hogy a kapuk ilyenkor zárva vannak, de sebaj, lemászik ő a falon is. Jó magasak ugyan, de készít ő kötelet, amivel leereszkedhet a várfal mellvédjéről. Ahogy éjszakai nyugalomra tért a konviktus, az édesapja kedvenc vadászától kapott bicsakjával csíkokra vágta lepedőjét, s kötéllé csomózta. Hát nem túl hosszú – vizslatta munkáját aggodalmasan, de talán elég lesz. Még nem pirkadt, amikor felhangzott az első kakasszó, s ő kiosont a köpenye alá rejtett lepedő-kötéllel a szobájából. Jól számított, a kapus ott hortyogott a kapualj végében ülve, a hatalmas kulcsot leszedni a pislákoló fáklya mellől a falról egy pillanat műve volt. No de ezután jött a neheze! Két járőrt is kifogott, akik elől mellékutcába kellett elbújnia, így mire a városfalhoz ért már kivilágosodott. Rohant fel a mellvédre, ahol ügyesen megcsomózva a kötél végét egy gerendához, átvetette magát a falon, s már siklott is lefelé a kötélen. Persze, hogy nem volt elég hosszú, de nem bánta. Úgy egy ölnyit kellett a végén ugrania, ami kisebbfajta bukfenccel végződött a nedves fűben, de kinn volt a városból szabad földön, ahol már kuruc lovasok száguldoznak. De most bizony nem mutatkozott egy sem. S a városban megpördül a riadó jele az őrség dobján, majd rövidesen a vértes lovasság trombitása is fújta a riadót. Lackó nyakába vette lábát, s rohanni kezdett.

Az történt, hogy a páterek korán keltek, s egyikük – amit még soha nem tett hajnalban – benyitott az úrfi szobájába, hiszen gyanakodtak, hogy szökésen töri a fejét. Elhűlve látta, hogy nem csak üres az ágy, a lepedő sincs. Nem kellett tanakodnia a dolog felett egy pillanatig sem: az ifjú Bercsényi a várfalon átmászva szökik.

Hát ezért szólt a riadó, s Lackó balszerencséjére a vértesek egy szakasza már felnyergelve állt a vártán, így a riadójelre szinte azonnal lóra pattantak. S már nyílik is a Bárca felé vezető út kapuja, hogy kivágtasson rajta vagy egy tucatnyi vértes. Egy-két perc, s már látták is a rohanó alakot a távolban, megsarkantyúzzák lovaikat, s már a közelébe is kerültek. Lackó érezte, hogy veszve van, s elhatározta nem fut tovább. Szembefordult a vértesekkel, s csípőre vágott kézzel kiált rájuk.

– Gróf Bercsényi László ifiurat kergetik tán? Itt vagyok, most nem sikerült a szökés. De tudom, hogy atyámuram szerét ejti majd, hogy megszabadítson!

– Elhallgass Te! – förmedt rá a vértesek tisztje, s nyakon ragadta a fiút, hogy megkötözve zsákként vessék fel valamelyik vértes lovára. De aztán lesiklott a keze az ifjú grófról, meggondolván a dolgot.  ’Ez a veszett kuruc vezér Bercsényi, ha megtudja, hogy kezet emelt a fiára, bizony még megnyúzatja, ha egyszer Kassa birtokába jut. S ez be is következhet maholnap.’ Maga elé ültette hát foglyát, s úgy lovagoltak vissza a városba.

        Ettől a naptól kezdve Bercsényi Lászlót állandóan fegyveres katona őrizte. Ott silbakolt a szobája előtt, kísérte mindenhová, még a páterek óráira is, s az ajtóban állva nem engedte egyedül menni sehová. Majd egy évig tartott ez az állapot, amikor is a szorosra vont kuruc ostromzár meggyőzte a császári őrséget arról, hogy nincs értelme tovább Kassán maradni. Fogolycsere kikötése mellett szabad elvonulást kaptak a város feladása fejében.

Most dicsérte csak magát a vértesek tisztje, hogy nem emelt kezet Lackóra. A 15 éves fiúért ezrede egyik kapitányát engedték el a kuruc táborból. Nála elégedettebb csak a két Bercsényi volt, amikor apa és fia megölelhette egymást.

Ám Lackó lelkesedése azonban hamar lelohadt.

– Atyámuram, tegyen katonává! – kérte a kuruc generálist, mire az elnevette magát.

– Nem lesz ez még korai? Nehéz még egy ilyen gyerekembernek a szablya, pláne a karabély, no meg oktondi is vagy még. Tanulnod kell előbb!

S bizony újra azt kellett csinálni, amit a jezsuiták konviktusában, tisztes fogságában úgy megutált. Csak az vigasztalta, hogy apja hozzájárulásával tanárai megengedték a Bercsényi-regiment tisztjeivel, huszáraival a katonáskodás gyakorolását. Vívtak, célba lőttek, egy ízben még fokosbaltát is hajigáltak versengve egy vaskos tölgyfa törzsébe. De ahányszor látta apját, mindig nyaggatta a katonaéletért.

A generális kikérte a fejedelem tanácsát is, II. Rákóczi Ferenc ugyanazon a véleményen volt: tanulással lehet megalapozni egy komoly hadvezér pályafutását. Márpedig Lackóból, a Bercsényiek reménységéből hadvezér kell, hogy legyen! No de ez Lackót nem vigasztalta. Lesz ő hadvezér is majd, csak bízzák rá. De most ő szablyát akar forgatni, buzogánnyal, fokossal sújtani, s leginkább a Bercsényi regiment első sorában vágtatni sebesen, mint a szél az ellenség nyomában. Apja, hogy kedvet csináljon a tanuláshoz, elvitte magával a nagyszombati béketárgyalásokra, amikor hónapokig szünetelt a harc. Az volt a kikötése, hogy látogassa az egyetem – akkoriban Magyarország egyetlen, még Pázmány Péter által alapított egyeteme – előadásait. Ez már jobban tetszett Lackónak, de igazából itt is csak a Bercsényi ezred tisztjeivel és huszáraival érezte jól magát, akik egyre többször állapították meg: a fiú jól forgatja a kardot, s kitűnő lovas lesz belőle.

        Már harmadik éve nyaggatta apját, aki ekkor már a kuruc hadak főgenerálisa volt, amikor végül rámosolygott a szerencse. Rákóczi fejedelem Nemesi Társaság néven erdélyi fejedelemmé történő beiktatása után, olyan katonai rendet alapított nemesifjak számára, ami a korszerű haditudományokban való elmélyülésükre szolgált, miközben a testőrségét, mégpedig a legbizalmasabb, belső testőri feladatok ellátására alkalmas katonaságát alkották.

– No fiú, készülhetsz! – szólt hozzá atyjaura 1708 tavaszán. S gróf Bercsényi László büszkén vállalta a feladatot, a fejedelem testőre lesz, a Nemes Compánia tagja.

……..Mindezeket gondolta végig a társak harsogó Vivát-ja alatt izgalomtól kalapáló szívvel, majd lova nyergébe vetette magát, hogy a hadjáratba, seregének szemléjére induló fejedelem mögé sorakozzon. Ez volt ám a büszkeség! Az egész sereg látja, ahogy II. Rákóczi Ferenc a szeretve tisztelt Nagyságos Fejedelem testőreként végigvonul a táboron.

 2. Rákóczi urunk megmentője

 A fejedelmi testőr
A verbói táborból II. Rákóczi Ferenc fejelem a hadseregét Sziléziába szerette volna vezetni, hogy oda tegye át a hadműveletek súlyát, külső szövetségeseket is találva a Habsburg császár elleni háborújához. Portyákkal, sőt nagyobb szabású, több lovasezred részvételével végrehajtott felderítésekkel készítette elő a fősereg indulását. Egy ilyen vállalkozáshoz könyörögte ki tőle a Nemes Compánia alezredese, hogy a Gavalléroknak nevezett fiatal testőrök is részt vehessenek az akcióban. Mi sem természetesebb, hogy a kuruc főgenerális fia Bercsényi László is benne volt abban a harmincegynéhány főnyi testőrcsapatban, amely elmehetett a Pekry Lőrinc tábornagy uram vezénylete alatti lovasezredekkel a morvaországi hadműveletre.

        Bercsényi Miklós főgenerális ragyogott a büszkeségtől, ahogy a csak néhány napja katonává vált fia a fejedelem címerével díszített sabrakkal borított paripáján, vörös egyenruhájában elvonult tisztelegve előtte, hogy kiválogatott testőrtársaival megvívja első harcát. S még büszkébb lett, amikor egy hét múlva a fejedelem átadta neki olvasásra a Pekrytől kapott jelentést csatájukról. „De a cavallérok – a jó vér bennek lévén – átalmentek az árkon, és mint a kőfal, bizony úgy állották a lövést.” Majd rohamra vezényelték a testőröket is: „s talán két katona-kárral német uramat az helyébül visszatoltuk. Irhatom Fölségednek, úgy viselték magokat az cavallérok, hogy lehetetlen jobban. Azok úgy állottak, mint az fal, az egész tábor szemek láttára nagy dicséretet is nyertek.”

        A hadjárat azonban szerencsétlenül alakult. Rákóczit jobb meggyőződése ellenére rávették alvezérei, hogy Sziléziába menet a hadsereg ostromolja meg Trencsén várát. A fejeledelem nem tartotta célszerűnek kockáztatni a fontosabb feladatra szánt hadserege épségét, ütőképességét, de nem tudott ellenállni a virtuskodó lovasezredesek unszolásának, s letáborozott a vár alatt. Csakhogy Trencsén felmentésére egy kisebb császári sereg is megérkezett a Vág túlpartján. Most már nem volt más választás, meg kellett ütközni velük. A fejedelem parancsot adott a támadásra, de azt Pekry Lőrinc lovasai olyan szerencsétlenül hajtották végre, hogy magukra vonták a császári lovasrohamot, ami áttörte rövidesen a jobbszárnyat.

A balszárnyat Bercsényi Miklós főgenerális vezényelte, ott jól állták a harcot a kurucok, ezért a fejedelem arra vágtat, hogy segítséget rendeljen a jobbszárnyra. Már sorakoznak is az átirányított lovasezredek, így Rákóczi visszaindul, hogy személyével bátorítsa a segítség beérkezéséig a megzavarodott jobbszárny katonáit. A fejedelem nem rossz lovas, paripája Pandúr, a gyönyörű fekete csődör pedig kiváló vágtázó. De most olyan veszett tempót diktál lovasa, hogy a kíséretét alkotó Gavallérok, a Nemes Compánia testőrei lemaradnak tőle. Csak a szintén kitűnő lovas, a 19. születésnapját ünneplő Bercsényi László tud a nyomában maradni. Pedig kellene mellé a többi testőr is, mert pont arra tartanak, ahol a vértesek űzik a megszaladó kuruc lovasságot. Árkok szegdelik a dimbes-dombos hegylábat. A fejedelem átugratja az egyiket, majd a másikat is, de Pandúr ütemet téveszt az ugrás után, és óriásit bukik. Nyakát szegi, ahogy átfordul súlyos teste a fején, s ami még nagyobb baj élettelen teste maga alá szorítja a fejedelmet. Bercsényi Lackó elkerekedő szemmel nézi a balesetet, miközben ő is ugratja át az árkokat. A lova alá szorult fejedelem mellett megrántja a kantárt, s szinte repül, ahogy veti le magát a nyeregből, hogy segítsen. Mert nincs idő, a császári vértesek már megérezték, hogy valami vezérfélét érhetett baleset, s törnek a menekülő kurucok között errefelé.

Még szerencse, hogy Balogh István ezredéből egy kompánia maradéka viszonylag rendben áll egy liget szélén, s a jó szemű strázsamester jelenti kapitányának, hogy a fejedelem van bajban. Máris vágtáznak – nem a fejedelem felé, hanem a vértesek elé, hogy mindenáron feltartsák őket. A strázsamester odakiáltja Lackónak:

– Mentsék úrfi nemzetünk reménységét, mi megállítjuk ezeket a kutya vasasokat, ha mind itt veszünk is!

És a mögötte vágtató dobos, Kovács János veri veszettül a dobján a gyülekezőt, jöjjenek még segíteni kurucok, akinek lelke van! Ekkor ér oda Lackóhoz egy testőrtársa, akivel emelik Pandúr testét, de a fejedelem alatta mozdulatlan, csak segítséggel tudják kihúzni. De már érkezik még két Gavallér, aztán nincs több. Így négyen emelik ki az eszméletlen Rákóczit nagy nehezen. Az egyik testőr már hozza is az istállómester tartalék lovát, a szürke Bambuciust. Erre ültetik a lassan magához térő, de kába, vérző homlokú fejedelmet. Egy közelben szaladó hajdú döbbenten nézi a jelenetet, majd elordítja magát: Meghalt Urunk! Végünk van! – és menekül tovább.

A hír futótűzként terjed, s megzsibbasztja a bátorságot a még harcolók szívében is. Csak a vértesekkel viaskodó maroknyi huszár tart még ki, de egyre fogynak. Kapitányuk már lehullt lováról, s ebben a pillanatban már a dobot verő Kovács Jánosra emeli súlyos pallosát egy vértes altiszt. A dobos kezeiben nincs fegyver, neki most a jelet kell verni minél hangosabban. De egy pillanat, s vége az életének, meg a jeladásnak is. Villámgyorsan cselekszik: egyik kezével csatolja a dobot, s markolja verőket, a másikkal vágja a vértes fejébe dobját, hogy szakad a bőr, s a dobfejűvé vált vértes vakon csapdos, s forog a lovával, mint a kerge birka.

A kurucból kitör a huncut jókedv ebben a pokolban is, a bunkós fejű dobverővel a vértes fején kezdi ütni a dobot. De ott van egy újabb vasas, s az ő pallosa ellen már nincs védelem. Elhallgat a kuruc dob… A nagybajuszú strázsamester kétségbeesetten néz vissza, mert már csak a két katonája vagdalkozik mellette. De megnyugodva látja, hogy Bercsényi László és testőrtársai, a Gavallérok már menekítik a fejedelmet. Jó lovaik vannak, őket ugyan már nem éri el egy vértes sem. Nagyot ordít hát:

– Tágulhatunk legények, Fejedelemurunk már mentve!

S bár alig van ép porcikájuk, megeresztett kantárral vágtatnak, mint a szél, faképnél hagyva a lomhább lovú vérteseket.

A Gavallérok is vágtatnak, Lackó vezeti Bambuciust, két társa szorosan a fejedelem mellett lovagol, akit két oldalról támogatnak, hogy le ne essen. A homlokából szivárgó vért selyemkendővel itatták fel, de ezt folyton ismételni kell, mert a vérzés nem állt el. Két társuk hátulról biztosít, s ahogy a zászló alatti eskütételnél fogadták, soha el nem hagyják egymást a harcban. De ha beéri őket valami császári lovas, a két hátulsó Gavallér megáll, s halálig fog küzdeni.

Erre szerencsére nem került sor, Rákóczi fejedelmet a kistapolcsányi kastélyba viszik. A nagyságos fejedelem megmenekült. Ezért kapta Bercsényi László első tiszti előléptetését, s a Nemes Compánia káplárja lett, ami főhadnagyi rendfokozatnak felelt meg. Bizonyosságot tett vitézségéről, hűségéről.

Most már a tanulást is jobban értékelte. A testőrszolgálat szüneteiben a fejedelem francia katonai tanácsadói oktatták a korszerű hadtudomány ismereteire. Lackó pedig Bercsényi László kapitány úrrá érett, s a következő évben már a Gavallérok kornétásaként ő tartotta a Nemes Compánia gyönyörű, aranyhímzéses kék zászlaját a sárospataki ünnepségen. Igazi katonává vált, aki meg tudta becsülni a vitézi virtust, s értékelni a szakmai tudást. Aki látta a kuruc hadsereg hiányosságait is, hiszen a maga bőrén tapasztalta, hogy az irreguláris lovashad és a mezei talpasok bizony nem képesek megfelelni azoknak a követelményeknek, amit a francia tisztektől tanult. De az apjaurával folytatott beszélgetések során, – ahol nemegyszer vitázott a kuruc seregek főgenerálisával, érvekkel bizonygatva a reguláris hadsereg szükségességét – az is világossá vált számára, hogy az ország akkori kivérzett, elpusztult állapotában nem képes modern haderőt teremteni és fenntartani.

A virtus és a magyaros huszárszellem az a katonai érték, amire támaszkodhatnak. Ebben a huszárszellemben ott rejtőzik az a kincs, ami megfelelően alkalmazva a világ legjobban szervezett hadseregében is értéknek bizonyul. Ezt fogja majd megmutatni a világnak francia szolgálatban tevékenykedő, de haláláig magyar szívű huszártábornokként gróf Bercsényi László.