A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus esszéíró pályázatot hirdet a felnőttképzésben részvevő 50+ korosztály számára. A pályázat célja, a dolgozatokon keresztül bemutatni a felnőttkori/időskori tanulás életminőség alakító hatását, a tanulás hozta változásokat, segítse a hasznosítható tapasztalatok átadását.
A pályázó írásában fejtse ki a tanulásra indító okokat, a döntés hátterét, miért éppen a választott képzésben vesz/vett részt. Döntését hogyan fogadta a család, a barátok, szűkebb és tágabb környezete? A tanulás folyamán kapott-e és milyen segítséget a családtól (unokáktól), a képzési helytől vagy máshonnan? Mennyiben és miben változott meg addigi életritmusa, életvitele? Miben voltak nehézségei és hogyan sikerült fölülemelkedni ezeken? Milyen új kapcsolatok születtek a tanulás során, ezek csak a tanulásra vonatkoznak? Hogyan ítéli meg a tanárok, előadók és az 50+ korosztály viszonyát, kapcsolatát, milyenek az elvárások, mennyire lehet megfelelni ezeknek? Milyen a képzésben résztvevő idősebb és fiatalabb korosztály kapcsolata, milyen módon segíthetik egymást a tanulásban?
Miért tartja fontosnak, hogy képzésben vegyen/vett részt, mennyiben változtatta meg az életét? Milyen további tervei vannak a tanulással kapcsolatban vagy a tanulás hatására?
Miért ajánlja korosztályának a tanulást és milyen mások számára is hasznosítható tanácsokat adna át a tanulás megkezdése, a döntés előtt? Az időskori tanulással kapcsolatosan milyen elképzeléseket továbbítana a döntéshozók felé?
Miben látja társadalmi fontosságát az időskori tanulásnak?
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus – együttműködő partnereivel – díjazza a kuratórium által legkiválóbbnak ítélt pályamunkákat: megjelenésüket a SZÍN Közösségi Művelődés c. folyóiratában biztosítja, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus honlapján.
A pályázatok beadására vonatkozó tudnivalók:
Terjedelem: A/4-es méret, minimum 2 oldal, maximum 6 oldal
A pályázaton szerepeljen a név, cím, elérhetőség: telefon, e-mail
A pályázattal kapcsolatos információkért Tóth Erzsébet Koordinációs osztályvezetőhöz fordulhatnak: tothe@mmikl.hu , +36-30-606-8366
A pályázat beérkezésének határideje: 2012. szeptember 14.
A pályázatokat elsősorban elektronikus úton várjuk az alábbi címen
tothe@mmikl.hu
Postai cím:
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
1011 Budapest, Corvin tér 8.
(Postai küldés esetén a borítékra írják rá: A jó pap is holtig tanul)
Web: http://www.mmikl.hu/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak