A Magyar Színházi Társaság, mint Alapító, a következő felhívást teszi közzé. Agárdi Ilona színművész és Pethes György rendező hagyatékának jóvoltából, a néhai művészházaspár végakaratának megfelelően a Magyar Színházi Társaság „PETHES-AGÁRDI-DÍJAT” alapított, melyet a Fővárosi Bíróság 2009. április 17. napján 10.808 sorszám alatt nyilvántartásba vett.
Az Alapítvány vagyona 16.072.483-Ft, melyről az Alapító okirat értelmében háromtagú kuratórium dönt.
A kuratórium elnöke Gali László, tagjai: dr. Balogh Gábor, Csizmadia Tibor.
Az Alapító okirat értelmében a kuratórium pályázatot ír ki szűkös anyagi körülmények között élő fiatal színészházaspárok részére külföldi nyaralásuk támogatására.
A meghirdetett pályázaton részt vehet minden olyan magyar színészházaspár, amelynek egyik tagja sem töltötte még be (a pályázat benyújtásának határidejéig) a harmincötödik életévét, és mindkét házasfél igazolt módon valamely magyar nyelvű színház főfoglalkozású színésze.
A pályázatnak tartalmaznia kell az utazás tervezett célját, várható időpontját, időtartamát.
A nyertes pályázóknak az utazásról álló- vagy mozgóképekkel kiegészített írásos beszámolót kell készíteni, amely az Alapító honlapjára felkerül.
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 1.
A döntésről a nyertes május 31-ig értesítést kap.
A végrendelet értelmében a kuratórium a döntést az érvényes pályázatok között sorsolással dönti el.
Az Alapító okirat teljes szövege a Magyar Színházi Társaság honlapján (www.mszt.org) olvasható.
További információ a Színházi Társaság Titkárságán (3420-146, magyarszinhazi.tarsasag@t-online.hu) kapható.
Forrás: www.mszt.org
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak