palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az év kiállítása 2013

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület pályázati felhívása az idei legeredetibb, magas színvonalon megvalósított állandó vagy időszaki kiállítást megvalósító múzeum elismerésére.

2013-ban két ütemben vezet be változást a Pulszky Társaság „Az év kiállítása” pályázatában. E változásoknak megfelelően a pályázatra való nevezés két fordulóban történik. A változtatások célja, hogy a zsűri tagjai a pályázó kiállításokat személyesen is megtekinthessék, megismerhessék.

Ennek érdekében a Pulszky Társaság 2013. június 10-én meghirdeti az idei évi „Az év kiállítása” pályázatot, 2014-től pedig minden év január 1-ével indul majd az adott év első fordulója.

A díj célja

A Pulszky Társaság célja, hogy a díjjal, amit évente adományoz egy múzeumnak, elismerje és kitüntesse a legeredetibb, magas színvonalon megvalósított állandó vagy időszaki kiállítást.

Ki pályázhat?

Minden magyarországi működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmény. Az elbírálás alapja a múzeum tárgyévben megnyitott állandó vagy időszaki kiállítása.

Minden muzeális intézmény egy pályázatot nyújthat be. Ahol egy múzeum több tagintézménnyel rendelkezik, ott több pályázat is beadható, de tagintézményenként csak egy.

A díjjal járó jutalom

A díjjal emlékplakett, díszoklevél és pénzjutalom jár. A pénzjutalom összege: 1 000 000 Ft. A díj pénzügyi hátterét a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek köszönjük.

Milyen típusú projekttel pályázzunk?

Olyan anyaggal lehet nevezni, amely bemutatja a kiállítást, a kiállításhoz kapcsolódó programokat és kezdeményezéseket, valamint azt, hogy a kiállítás hogyan viszonyul a múzeum egész tevékenységéhez.

Azok a kiállítások szerepelhetnek sikerrel, amelyeket az alábbi kritériumok figyelembe vételével hoztak létre:

  • új tudományos eredményeket produkál
  • az új technológiák kreatív használatával jött létre
  • nyitott más művészeti és tudományágak felé
  • szokatlan, kreatív kiállítási programot valósít meg
  • új látogatói réteg bevonását is célozza.

Az első forduló menete:

A pályázó intézmény legkésőbb a kiállítás bezárása előtt 30 nappal megküldi előzetes nevezését a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület e célból működtetett e-mail címére: azevkiallitasa2013@gmail.com, a kitöltött regisztrációs adatlappal.

A második forduló menete:

Az előzetes pályázati regisztrációt megküldő intézmények a pályázati dokumentáció megküldésével erősítik meg nevezésüket.

A pályázatokat levélben a Társaság postacímére: Budapest, Hermina út 57-59. H-1146;

elektronikusan: azevkiallitasa2013@gmail.com címre kell küldeni. A postai küldeményre kérjük ráírni: „Az év kiállítása 2013”.

Beküldési határidő: 2014. február 15.

Pályázati dokumentáció:

  • A kitöltött pályázati adatlap
  • A kiállítás forgatókönyve
  • A kiállításhoz kapcsolódó rendezvények, oktatási programok leírása fotómelléklettel (maximum 10 darab fotó, melyek összmérete nem haladja meg az 5 MB terjedelmet)
  • A kiállításról készített fotó-dokumentáció (maximum 5 MB terjedelemben)
  • A kiállításról készített filmdokumentáció (maximum 10 perc)
  • A kiállításról szóló sajtóanyag, szkennelt, digitalizált változatban (maximum 5 MB)

További információ a Pulszky Társaság honlapján,  vagy ezen az email címen. A regisztrációs lap és a pályázati adatlap a Museum.hu oldalról tölthető le.