Az Ördögkatlan Fesztivál szervezői olyan lelkes, kedves katlanlakót, szimpatizánst keresnek, aki szívesen megrajzolná nekik kézzel vagy géppel a Fesztiválhoz szükséges tájékoztató téréképet. Segítsetek! Ha van köztetek, aki ügyesebb ebben, mint Ők!
Mit kapsz, ha Te készíted el a térképet?
A nyertes alkotó nevét mindenütt feltüntetik (ha egyébként is ezzel foglalkozik, partnerként tüntetik fel, logó, hivatkozás, miegymás, a honlappal, nyomtatott változatokkal, mindennel együtt ez több tízezer megjelenést jelenthet), és persze kap egy mindenhová érvényes karszalagot is, hogy velünk katlanozhasson idén.
Paraméterek: A rajzokat nagyfelbontású jpg-ben (A3-ra szeretnénk nyomtatni) várják.
Beküldési határidő: 2014. július 13.
Kérések:
- Nagyon áttekinthetőnek kell lennie. A londoni metrótérképhez hasonlóan nagyvonalú stilizáció kell majd hozzá, mert sok apró helyszín van, és nagyon könnyen megtalálhatóan kell rajta lennie mindennek, nagyjából érzékeltetve a falvakon belül az egyes helyszínek közti (séta)távolságokat.
- Elsősorban tehát funkcionális legyen – grafikai viccek lehetnek rajta.
- A3-as formátumú legyen (de A4-ben és A5-ben és a weben is terjeszteni fogjuk, tehát ne legyen túl apróbetűs).
- Itt egy lista, hogy minek kell rajta lennie (és az hol található): https://mapsengine.google.com/map/edit?mid=zhLz15qO-oJI.k3ZY7kGPL5Q4
Ha érdekel ez a feladvány, vedd fel a kapcsolatot az Ördögkatlanosokkal egyeztetés végett: pal@ordogkatlan.hu
LINK: Rajzolj térképet az Ördögkatlannak!!!
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak