A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) nyílt pályázatot hirdet a 2015 évi JAKkendő-díj elnyerésére olyan pályakezdő, szépirodalmi kötettel még nem rendelkező prózaírók számára, akik 2015. december 31-ig nem töltik be a 40. életévüket.
A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) célja a kortárs – hazai és határon túli – magyar irodalom és kulturális élet érdekében a fiatal írók pályakezdésének segítése, a pályájuk elején járó írók munkájának támogatása, számukra bemutatkozási, publikálási lehetőségek biztosítása.
A pályázat feltételei
- A pályázaton kizárólag szépirodalmi kötettel még nem rendelkező szerző vehet részt.
- Pályázni kész kézirattal (a szerző által kiadásra szánt kötet egésze) lehet prózai műfajokban (regény, elbeszélés, novelláskötet, esszé). A teljes kézirat bemutatása szükséges.
- A pályázat jeligés
- A nevezési korhatár: 40 év (a mindenkori JAK- tagságnak megfelelően).
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok
Az érvényes pályázat három különálló, PDF formátumú elektronikus dokumentumból áll:
1. számú dokumentum: A pályázati kiíráshoz mellékelt ADATLAP kitöltve, melyet különálló, egységes dokumentumban kérünk mellékelni. Az adatlap az alábbi adatokat tartalmazza:
- a pályázat jeligéje
- születési név
- születési idő
- lakcím
- telefonszám
- e-mail cím
- rövid szöveges önéletrajz (maximum 3000 leütés)
2. számú dokumentum: amely a pályázat részeként egyetlen fájlban az alábbiakat tartalmazza:
- A pályázat jeligéje;
- a mű szinopszisa (2-3 oldal);
- pályaműtől függően tartalomjegyzék;
- rövid szövegmutatvány (egy tetszőlegesen kiválasztott, maximum 16 oldal terjedelmű, egybefüggő szövegrészlet a műből).
A 2. számú dokumentum a pályázó nevét nem tartalmazhatja!
3. számú dokumentum: A kézirat, amelynek terjedelme minimum 120 000, maximum 400 000 leütés szóközökkel. A kézirat egységes formai követelményei:
- Times New Roman betűtípus;
- 12-es betűméret;
- 1,5-es sorköz.
A kéziraton a szerző nevének feltüntetése a pályázat jeligés jellege miatt tilos. A kézirat fejlécében a pályázati jeligét kell feltüntetni.
A pályázat benyújtásának módja
A három pályázati dokumentumot együtt e-mailben PDF fájlformátumban kérjük eljuttatni a jakkendo@gmail.com e-mail címre. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton kell elküldeni.
A pályázónak formai hiánypótlásra egyszer van lehetősége, amiről e-mailben értesítjük. A kuratórium döntésétől függően a pályázótól nyomtatva is bekérheti az anyagot. A pályázat formai és tartalmi feltételeinek nem teljesítése esetén a pályázat érvénytelennek minősül.
Amennyiben a pályázó valótlan személyes adatokkal (szerzői álnéven pályázni természetesen megengedett), vagy nem saját kézirattal pályázik, az a pályázatból történő azonnali kizárását vonja maga után.
A pályázat benyújtási határideje: 2015. december 16., 23:59
A díj odaítélésének menete
A beérkezett pályaművek mennyisége alapján a kiíró előválogatást tarthat.
A díjazásról a JAK által felkért öttagú szakmai kuratórium dönt. A 2015-es kuratórium tagjai:
- Harmath Artemisz, irodalomtörténész, kritikus
- Lapis József, irodalomtörténész, kritikus
- Szilágyi Zsófia, irodalomtörténész,
továbbá Balajthy Ágnes irodalomkritikus és Borsik Miklós költő, szerkesztő, a JAK-füzetek könyvsorozat sorozatszerkesztői.
A díjazott pályamunka az 1982-től létező JAK-füzetek sorozatában jelenhet meg, illetve a szerző 200 000 Ft összértékű írói támogatásban részesül.
A díjat 2016 januárjában adják át.
A teljes pályázati kiírás elérhetősége: JAKkendő díj 2015
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak