Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a 2016/2017. tanév őszi és tavaszi félévre az Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási programban való részvételre.
Pályázatot alap, mester, osztatlan, és felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók is benyújthatnak.
A felhívás kódja: UTR-UD-16
A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 275.000.000 Ft.
A támogatás formája és mértéke
A támogatás vissza nem térítendő támogatás, amelynek igénybevétele a szakmai beszámoló és pénzügyi beszámoló elfogadását követően 15 napon belül, vagy – a pályázó indokolt kérelme alapján – a beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történhet. Amennyiben a pályázó támogatási előleget igényelt, a támogatási előleg folyósítása félévente egy összegben történik. A Támogatáskezelő a támogatási előleget/ illetve első részletét –a Támogatói Okirat aláírását követő 30 napon belül, a támogatási előleg második részletét a szakmai beszámoló elfogadását követően utalja át.
A kiírás keretében két komponensre lehet pályázni:
- „A” komponens: Ösztöndíj támogatási komponens, melynek keretében 125 000 Ft/félév vissza nem térítendő, szabadon felhasználható támogatás igényelhető a 2016/2017. tanév I. vagy I. és II. tanulmányi féléveire vonatkozóan, 2016. szeptember 1. és 2017. június 30. közötti időszakra. Az ösztöndíj támogatás kifizetése félévente utalással történik.
- B” komponens: Önköltség-támogatási komponens, melynek keretében önköltségtámogatás igényelhető a 2016/2017. tanév I. vagy I. és II. tanulmányi féléveire vonatkozóan, 2016. szeptember 1. és 2017. június 30. közötti időszakra. A támogatás összege az adott hallgató önköltsége mértékének maximum 95 %-a, de nem haladhatja meg a 400 000 Ft/félév összeget. A hallgató önköltségének mértékétől függően a Pályázati kiírásban meghatározott maximum értékig a számára megítélhető legmagasabb támogatást kapja.
A támogatás kizárólag önköltségre fordítható, számlákkal szükséges igazolni.
Támogatási időszak: Az elnyerhető támogatás, a 2016. szeptember 1-től 2017. június 30-ig tartó időszakra vonatkozik.
Pályázat benyújtására jogosultak
- Pályázatot nyújthat be az a magyar állampolgár, aki nappali, esti vagy levelező munkarendű képzésen Magyarország területén működő felsőoktatási intézményben alap-, mester- vagy osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben a támogatási időszakra vonatkozóan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik2 , vagy a pályázat kiírásának évében jelentkezését ilyen képzésre beadta, és az adott szintű végzettséggel még nem rendelkezik (pl.: mesterképzésben való részvétel csak olyan esetben támogatható, ha a hallgató nem rendelkezik a szintnek megfelelő végzettséggel) ÉS
- A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 108. § 9-10. pontja szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősül, VAGY a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül.
Letölthető dokumentumok
Pályázati kiírás (pdf)
Ajánlás (docx)
Nyilatkozat magánszemélyeknek (pdf)
Pályázati útmutató (pdf)
Általános Szerződési Feltételek (pdf)
A pályázatok folyamatosan benyújthatók 2016. augusztus 12-től.
Első beadási határidő: 2016. augusztus 31.
Végső beadási határidő: 2016. október 31., 23:59:00 óra.
Információ
– hétfőn és pénteken: 08:00-12:00 óra között;
– kedden és csütörtökön: 12:00-16:00 óra között;
– szerdán meghosszabbított ügyfélszolgálati időben: 08:00-16:00 óra között.
személyesen: Budapesten, valamint az ország több pontján vidéken, az alábbi linken található ügyfélszolgálati pontokon találkozhat munkatársainkkal.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak