palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Édes érzés alkotói pályázat

Képzőművészeti pályázat egyetemisták, művészettel foglalkozó iskolák, csoportok hallgatói számára, akik egy jótékony célú pályázaton megmutatnák, mit is jelent számukra az „Édes érzés”.

Az „Édes érzés” egy fagylalt elnyalásától, a dolce vita hangulaton át, a szerelem titkos mélységéig számtalan élményt, emléket, érzést jelenthet, gondolatot ébreszthet, és számos utat nyithat a művészi kifejezőerőnek. Szeretnénk, ha alkotóink megjelenítenék az ehhez kapcsolódó szabad asszociációjukat, művészi gondolatukat szabadon választott képzőművészeti technikával.

A beérkezett alkotásokat háromtagú, hiteles, képzőművészeti zsűri értékeli. A legjobb húsz alkotást Kaposváron, impozáns kiállításon mutatjuk be, ennek 2016. decemberi megnyitójára pedig eseményt szervezünk, amelyre meghívjuk a média képviselőit, valamint a kaposvári ismert embereket, vállalatok vezetőit is.

A zsűri által kiemelt pályaművek alkotói egyenként 50 ezer forint díjazásban részesülnek.

A játék időtartama: 2016. október 21. – 2016. november 25.
Eredményhirdetés: 2016. december 2.
Kiállításmegnyitó, árverés indítása: 2016. december 13. Kaposvár

Az alkotásokról beérkezett képeket hiteles szakmai zsűri értékeli.

A legjobbnak ítélt 20 alkotás készítőit fejenként 50 000 Ft értékű Pannoncolor vásárlási utalvánnyal jutalmazzuk.
A kiválasztott 20 művet kiállításon mutatjuk be.
A 20 alkotás online jótékonysági árverésen vesz részt, a befolyt összeget a rászorulóknak juttatjuk el.

A „Édes élet” megjelenítésének alkotói igazi jótevővé is válnak, mert a művek online jótékonysági árverésen vesznek részt a Koronás Jótett programhoz kapcsolódva, a befolyó összegekkel pedig a rászorulók karácsonyába csempészünk egy kis örömöt.

További információk:  Édes érzés alkotói pályázat