Pályázati kiírás, új formanyelvű, interaktív, kortárs, közösségi produkció(k) létrehozására.
A Trafó Kortárs Művészetek Háza 25. születésnapja alkalmából ki szeretne lépni az épülete, az egykori transzformátorállomás adta keretek közül és kifelé, a jövő felé tekinteni, egy tágabb közönségnek örömet szerezni. Ezért olyan új formanyelvű, interaktív, kortárs, közösségi produkció(k) létrehozását kezdeményezi, amelyek köztéren valósulnak meg és amelyekkel nemcsak közönségét, közösségét erősítheti, hanem eljuthat azokhoz is, akik még nem ismerik az intézményt. A Trafó jelen pályázat kiírásával – missziójához híven – ösztönözni szeretné a különböző művészeti területről érkező alkotókat a közös gondolkodásra és alkotásra.
Olyan ideiglenes – vagy akár hosszabb távon is működtethető – együttműködések létrejöttét szeretné a pályázat támogatni, amelyek a helyi közösségek és a város kapcsolatát erősíthetik. Olyan pályaműveket várunk, amelyek középpontjában olyan (korunkat) meghatározó kérdések állnak, mint a
- fenntarthatóság
- együttműködés
- egyén és közösség kapcsolata
- életstratégiák
- egyéni történetek
- civil közösségek
- szociális háló erősítése
Ennek megfelelően pályázni lehet közösségi performansszal, előadással, eseménnyel, projekttel, interaktív installációval és korlátozás nélkül más műfajhoz tartozó művekkel is.
A pályázaton való részvétel feltételei
Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be állampolgárságára tekintet nélkül bármely 18. életévét betöltött természetes személy (csoport képviseletében is) vagy jogi személy.
A pályázható költségkeret: a maximálisan igényelhető összeg projektenként nettó 1.000.000 Ft
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás intenzitásának mértéke: maximum 100%
Pályázati díj: nincs
A pályázati cél megvalósítási időszaka: 2023. október
Pályázati követelmények
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- egy, legalább A4-es oldalnyi koncepció-leírást
- a helyszínválasztás indoklását
- költségvetést – a pályázat költségvetésének tervezésekor nettó összegeket kell feltüntetni!
- ütemezést
- a megvalósítandó projekt technikai paramétereit és igényeit
- online referenciákat, weboldalt vagy digitális portfóliót
- a pályázó elérhetőségeit
A pályázat benyújtásának módja, határideje
Az elkészített pályázat dokumentumait digitális formában, egybefűzve (max. 10 MB fájlnagyság, PDF dokumentum) kell elküldeni e-mailben az info@trafo.hu email címre.
Az email tárgya: 25 éves a Trafó
Határidő: 2023. március 15. 24:00
A pályázat beérkezéséről legkésőbb 2023. március 22. 24:00 óráig a pályázat kiírója elektronikus úton visszajelzést küld. Az elektronikus visszajelzés tartalmazza az esetleges hiánypótlás szükségességét. Hiánypótlásra egyszeri alkalommal van lehetőség.
A pályázat során megadott személyes adatokat a pályázat kiírója jelen kiírás szerint és kizárólag a pályázat lebonyolítása céljából és annak időtartama alatt kezeli.
A pályázatokról a Trafó munkatársai döntenek.
A bírálat szempontrendszere
- a tervezett pályamű művészi színvonala, eredetisége
- a pályaművek a kiírás tárgyához és a városi térhez való kapcsolódásának mértéke, szervessége, dialógus képessége
- a közösségi mobilizálás mértéke, vagyis mennyire vonja be a pályamű a közönségét
- a megvalósíthatóság, a költségek és az időzítés racionalitása
A pályázatnál előnyt jelent
- a különböző műfajok kollaborációja
- a fenntarthatósági szempontoknak való megfelelés
- felszabadító köztéri megmozdulás
A pályázat eredményéről a kiíró írásban értesíti a pályázókat.
A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat