palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Hankook Abroncsadományozási program – pályázat

Hankook adományozási program

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizenharmadik alkalommal hirdeti meg abroncsadományozási akcióját. A program keretében a vállalat olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek szeretne segíteni, amelyek egy adott közösség számára nélkülözhetetlen munkát végeznek.

A Hankook jótékonysági akciója még 2012-ben indult 3 országos kedvezményezett (Vöröskereszt, Mentőszolgálat, Katasztrófavédelem) bevonásával, majd 2013-ban kisebb nonprofit jótékonysági szervezetek számára is nyitottá vált. Az elmúlt 12 évben a Hankook Tire Magyarország több mint 20 000 db gumiabroncsot biztosított 2000-nél is több közhasznú és/vagy nonprofit szervezet számára.

Az Abroncsadományozási programunk az indulásától kezdve nagyon sikeres és népszerű. Örömünkre szolgál, hogy rengeteg közhasznú szervezet számára teremthettük meg az évek alatt a biztonságos közlekedés feltételeit. Büszke vagyok rá, hogy idén is folytatjuk programunkat, várjuk a közhasznú egyesületek jelentkezését. – mondta el Kim Hyung Yun, a Hankook Tire Magyarország Kft ügyvezetője, majd így folytatta:: Külön öröm számunkra a támogatott szervezetek szerteágazó tevékenységi köre. A betegszállítástól kezdve, a polgárőrségen át, egészen az állatmentőkig, sokféle egyesületnek tudunk segítséget nyújtani

A pályázat célja: Hivatalosan közhasznú, alapítványi és egyesületi formában működő szervezetek magyarországi tevékenységének támogatása, közúti közlekedésük biztonságának elősegítése.

A támogatás formája: A Társaság által gyártott gumiabroncsok. A szervezetek kizárólag a saját tulajdonukat képező, vagy a szervezet által hivatalosan üzemben tartott járművekre kérhetnek támogatást.

Jelentkezési feltételek:

  • Hivatalosan közhasznú, alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi forma,
  • Alapító okiratában vagy alapszabályában meghatározott célja megvalósítása érdekében az alábbi NSZOR’16 osztályozás szerinti tevékenységek valamelyikét látja el (támogatott tevékenység):
    • 07 Egészségügyi ellátás
    • 08 Szociális ellátás
    • 09 Polgári védelem, katasztrófa-elhárítás
    • 10 Környezetvédelem
  • Legalább 5 évvel ezelőtti nyilvántartásba vétel (vagyis 2019), és ugyanezen időponttól megszakításmentes, igazolható és jelenleg is aktív működés Magyarország területén.

Az érvényes jelentkezés feltételei:

  • Pontosan és hiánytalanul kitöltött pályázati űrlap.
  • A támogatott tevékenység rövid bemutatása, amely minimálisan tartalmazza a szervezet által végzett, támogatott tevékenységfajta megnevezését, annak földrajzi területét és számszerű eredményeinek rövid bemutatását (pl. használt autók száma, éves futott átlag km, ellátott esetek/érintettek száma, egyéb releváns információ).
  • A szükséges dokumentumok feltöltése:30 napnál nem régebbi bírósági kivonat a szervezet létezésének és státuszának igazolására,
    Cégbíróság honlapjáról letöltött közhasznúsági fokozat igazolása,
  • Az érintett gépjármű(vek) teljes forgalmi engedélyének másolata (a dokumentum mindkét oldala),

Pályázati időszak: 2024. szeptember 02. – szeptember 15.

Pályázati módja: www.hankookadomany.hu weboldalon, az űrlap kitöltésével és a szükséges dokumentumok feltöltésével

A beérkező pályázatok elbírálása: A kiírásnak megfelelő, érvényes jelentkezések között a program kiírója – a program anyagi kerete erejéig és a kért abroncsok elérhetőségének függvényében – a nyertesekről saját hatáskörében dönt. A cél a leginkább támogatásra szoruló szervezetek segítése, annak érdekében, hogy a program társadalmi hasznosságát maximalizálja.

Értesítés: A Hankook Tire Magyarország Kft. minden pályázót elektronikus úton értesít a jelentkezés benyújtásakor megadott e-mail címen pályázatának pozitív vagy negatív elbírálásáról 2024. szeptember 27-ig.

A Kedvezményezettek listáját a program weboldalán (www.hankookadomany.hu) is közzétesszük.

Az abroncsok átadása: A nyertesek a gumiabroncsokat kizárólag a Társaság rácalmási székhelyén vehetik át (2459 Rácalmás, Hankook tér 1.), a Társaság által megjelölt átvételi időpontokban, az igényelt és támogatásként megítélt abroncsok raktárkészletétől függően. A Társaság az adományok kiosztását 2024. szeptemberétől kezdi meg. A Társaság igyekszik a megítélt abroncsokat legkésőbb 2024. december 4-ig átadni a Kedvezményezettek számára, de ezt az eltérő típusú és szezonú abroncsok gyártásütemezése befolyásolhatja, módosíthatja.

A helytelenül megadott adatokból vagy kontaktinformációkból fakadó problémákért a Társaság nem vállal felelősséget! Amennyiben a kiértesítési szakaszban a nyertes pályázóval sem e-mailben, sem telefonon nem tudjuk felvenni a kapcsolatot az adatok megerősítése és az adomány átvételének pontosítása céljából, az elnyert adományt felajánljuk egy másik szervezet számára. Tévesen megadott adatait a pályázati időszakban (2024. szeptember 02. – 2024. szeptember 15.) a pr.hungary@hankookn.com e-mail címre elküldött levélben korrigálhatja.

A kapcsolatfelvétel / visszajelzés / időpont-egyeztetés határideje 2024. október 2. Azok a Kedvezményezettek, akik eddig az időpontig nem veszik fel a kapcsolatot a Társasággal, a támogatási jogosultságukat elveszítik, a korábban megítélt abroncsokat további értesítés nélkül más pályázó szervezeteknek adjuk át. A részletezett körülmények fennállása esetén a fenti időponttal az időközben esetlegesen postai úton megküldött támogatási szerződés érvényét veszti, a Hankook, mint a pályázat kiírója és kezelője az abban foglaltaktól eláll.

A Hankooknak nem áll módjában az abroncsokat sem hosszabb ideig tárolni, sem bármilyen úton eljuttatni a nyerteseknek. Az abroncsok átvételére a támogatott szervezet aláírási joggal rendelkező képviselője jogosult. Az átvétel meghatalmazott útján is lehetséges, de erről a Kedvezményezetteknek kell gondoskodni. Meghatalmazott útján történő átvétel esetén a ’Meghatalmazó’ és ’Meghatalmazott’ által együttesen aláírt (és lebélyegzett) ’Meghatalmazás’ bemutatása és átadása szükséges. A Meghatalmazottak számára átadott abroncsok tekintetében a Társaság az átadást követően semmilyen további felelősséget nem vállal.

Egyéb rendelkezések: A programra való regisztrációval a jelentkező szervezet:

Hozzájárul ahhoz, hogy az adomány átadásához kapcsolódó médiaeseményen a Hankook Tire Magyarország székhelyén vagy más, később megjelölendő helyszínen – igény esetén – részt vesz, és hogy a pályázat eredményeinek kommunikációjában nevét a Társaság felhasználhatja.
Vállalja, hogy a kívánt adminisztrációs folyamatoknak maradéktalanul eleget tesz:
Amennyiben a nyertes szervezet a pályázat beadása és az abroncsok átadásának időpontja között elveszti közhasznúsági státuszát, erről haladéktalanul értesíti a Hankook Tire-t és tudomásul veszi, hogy a már megítélt adomány átvetelére nem jogosult, az esetlegesen már aláírt támogatási megállapodás érvényét veszti.
A kézhez kapott megállapodást aláírva átadja legkésőbb az adomány átvételekor. Aláírt megállapodás hiányában az abroncsok átvételére nincs lehetőség!
Az abroncsok átadása utáni hónap 15-ig a Hankook Tire megküldi a nyerteseknek a megállapodás 1. mellékletét és az adóigazolást. A nyertes pályázó köteles a dokumentumokat alírás után haladéktalanul visszaküldeni elektronikus ÉS postai úton, de legkésőbb 2025. január 31-ig.
Elismeri, hogy a programra való regisztráció szabályait, a jelentkezés részleteit megismerte és az elbírálás gyakorlatával egyetért.
Amennyiben fentieknek a pályázó nem tesz eleget, a HankookTire további pályázataiból kizárható.

Hankook Abroncsadományozási program 2024. – Ütemezés

Pályázati időszak: 2024.09.02. – 2024.09.15.
Pályázat elbírálás: 2024.09.16. – 2024.09.27.
Pályázat elbírálásáról kiértesítés: 2024.09.27-ig
Kedvezményezettekkel időpontegyeztetés: 2024.10.02-ig
Abroncsok átadása (a rácalmási gyárban): 2024.10.02. – 2024.12.04.
*Az átadási napokra jelentkezés online módon történik a támogatást elnyerő szervezetek számára, email értesítést követően.

(X)