A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel.
2017-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a Bükki Nemzeti Park védnöke a Kaláka együttes. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködve a Kaláka Fesztivállal nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel. (A pályázat címe Apor Elemér, a jeles egri költő egyik versét idézi.)
A pályázatra olyan verseket várunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, kiállítóhelyeit, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. (Az emlékek felidézésére javaslunk egy újabb kiruccanást a Bükkbe, vagy lapozgatást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.)
A beküldött versek – érkezési sorrendben, a szerző által választott jeligével – jelennek meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (www.bnpi.hu) és a Kaláka Fesztivál (www.kalakafesztival.hu) honlapján. (A zsűri döntését követően a jelige mellett a szerzők neve is olvasható lesz.)
Díjak
Kaláka együttes és a Kaláka Fesztivál
- A beküldött versek közül a Kaláka együttes egyet megzenésít és előadja a 38. Kaláka Fesztiválon (Eger, 2017. június 29. – július 2.), valamint két személyre szóló fesztiválbérletet és szálláshelyet biztosít a 38. Kaláka Fesztiválra.
- A többi díjazott számára két személyre szóló bérlet a fesztiválra.
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
- Két személy részére egy hétvégi kikapcsolódási lehetőség a díjazott által megjelölt bármelyik bükki szálláshelyén.
- Egy szerzőnek a Bükkről szóló könyvekből összeállított ajándékcsomag.
A pályázat kiírói a zsűri által kiválasztott versekből kiadvány megjelentetését tervezik 500, számozott példányban.
Pályázati feltételek
- Minden pályázó maximum 3 verset küldhet be.
- Rövid verseket várunk.
- A szövegből egyértelműen derüljön ki, hogy a Bükkről, ill. ott szerzett élményekről szól.
A verseket az info@kalakafesztival.hu email-címre várjuk. Kérjük a tárgymezőbe beírni: Verspályázat
Letölthető dokumentum
Beküldési határidő: 2017. április 30.
A Bükk csavargó útjain versíró pályázat
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra