palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvétel felhívása

ffsA Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése.

A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási, kurátori lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba, kedvezményesen vehetnek részt a Stúdió által szervezett portfolió-bemutatókon, programokon. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor szolgáltatását.

Ki jelentkezhet?

Várjuk mindazon 18–35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. A fotográfia médiumán túlmutató, de azzal rokon intermediális, videó alapú munkákat tartalmazó portfóliókat is szívesen vesszük.  Olyan, a fotográfiával rokon diszciplinában tevékenykedő szakemberek illetve hallgatók jelentkezését is várjuk, akik szívesen fejlesztenének kortárs művészeti projekteket. Szakirányú végzettség nem feltétel. A Stúdióba 35 év feletti „pályakezdők” jelentkezését is várjuk. Sikeres felvételi esetén számukra 3 éves tagságot tudunk biztosítani.

A jelentkezés módja – alkotói portfólió

Az alkotók bemutatkozó PDF formátumú portfólióval, motivációs levéllel és az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek. A portfolióhoz csatolni kell az alkotó szakmai önéletrajzát is.
A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter legyen.

A portfolió technikai kritériumai: az album/mappa 15-30 képet tartalmazzon, a PDF mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot. Kérjük, hogy a az elektronikus portfólió fájlneve tartalmazza a jelentkező nevét is.

Célszerű feltüntetni a képek adatait:

  • sorozatcím (ha van)
  • képcím
  • elképzelt kiállítási méret
  • készítés éve
  • technika
  • továbbá az alkotói elképzelés, koncepció leírása

A jelentkezés módja – kurátori, kutatói, szakírói portfolió

A kurátorok, kutatók, szakírók

  • szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy
  • két-három írással (kritika, esszé, tanulmány)
  • egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, és/vagy egy kidolgozott projekttervvel, amelyet a felvétel esetén a közeljövőben meg szeretne valósítani a Stúdióval
  • illetve az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek.

A felvétel menete

Portfóliók elküldése elektronikusan: 2016. szeptember 10. (éjfél) az ffsvezetoseg@gmail.com címre, ‘tagfelvétel 2016’ tárggyal. A PDF portfólió mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot!

Portfóliók áttekintése: A felvételi kétfordulós rendszerű: 2016. szeptember 11-én, az első körben a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat, és szeptember 12-én értesíti a továbbjutott pályázókat a szeptember 17–18-i szóbeli forduló időpontjáról.

Szóbeli: A második fordulóban, szeptember 17-én és 18-án a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. Erre az alkalomra kérjük, hogy a továbbjutott pályázók hozzák magukkal a nyomtatott portfóliójukat is.  A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket e-mailben értesítjük 2016. szeptember 25-ig.

A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai:

  • Szilágyi Róza-Tekla (az újonnan felvett tagok bemutatkozó kiállításának kurátora)
  • Csontó Lajos (képzőművész)
  • Barkóczi Flóra (FFS vezetőségi tag, független kurátor)
  • Dobokay Máté (FFS vezetőségi tag, fotográfus)
  • Vékony Dorottya (FFS titkár, fotográfus)
  • Villing Dóra (FFS vezetőségi tag, művészeti menedzser)

Segítség a második körben esedékes nyomtatott portfolió készítéshez (Barta Zsolt Péter fotóművész írásai): A kortárs fotó-műtárgy alapjai