A ZebrArt Stúdió, nyílt fotópályázatot hirdet „ALAP!zaj” mottóval, melyen 0-99 éves korig bárki részt vehet maximum 3 db képpel és aki lájkolja a ZebrArt Stúdió facebook oldalát. Légy erős most Te is, vedd elő a legjobb formádat, és nevezd be a képedet (maximum hármat) az ALAP!zaj-ra, ha úgy érzed, volt olyan, amikor a hang vezérelt, vagy éppen a némaság hozott egy különleges pillanatot az életedbe fényképezés közben.
Megkötés nincsen, bármilyen fotóval indulhattok, melyről asszociálni lehet bárminemű dallamra, intonációra, robajra vagy zörejre, a lényeg hogy hatással legyen ránk!
A pályázat beküldési határideje: 2013.05.18.
ffpalyazat@gmail.com cimre várjuk a képeket
A képek nyilvánosságra hozatala: 2013.05.20, ekkor kezdődik a hivatalos verseny, melynek menete, hogy a „tetszik” gomb megnyomásával lehet szavazni a kedvencekre 2013.06.01-ig, amiket a facebook felületünkön az ALAP!zaj c. mappában találtok.
(Érvényes szavazatnak a kép és az oldal együttes Lájkolása számít!)
A szavazáson kívül, természetesen szakmai zsűri véleményezi a fotókat, melynek tagjai a ZebrArt stúdió oktatói:
- Bóka Attila ”Morten” – ZebrArt Stúdió Tulajdonosa, Nemzetközileg elismert fotóművész
- Horváth Tamás – Fotós, web-designer, grafikus, professzionális világítástechnikai asszisztens, a Full Fashion csapat tagja
- Torma Dávid – Fotós, grafikus, világítástechnikai asszisztens, CG & Concept artist
- Bán István – Unlimited Pictures, filmrendező,
- Viland Gabriella – Sminkes, stylist, a Full Fashion csapat tagja,
Díjazás:
A fődíj 1db (a győztes által szabadon választott workshop a ZebrArt Stúdió kínálatából), amit a közönségdíjon legtöbbet lájkolt kép tulajdonosa kap. Illetve még egy díjat kap (ugyancsak workshop és egy 2 órás stúdióhasználat formájában) a szakmai zsűri által kiválasztott nyertes kép tulajdonosa is.
További cikkek a rovatban
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai