Egyedülálló rendezvénysorozat lehetőségét kínálja az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyarországi köznevelési intézmények számára.
Az Amerika Nap
Az egész napos programsorozat keretében a diákok és a pedagógusok betekintést nyerhetnek a budapesti nagykövetség munkájába, tájékozódhatnak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről és kreatív módon szerezhetnek még több információt az Egyesült Államokról és annak kultúrájáról.
A program állandó elemei közé tartozik egy amerikai diplomata előadása az iskola által választott témában, amit a diákokkal való beszélgetés egészít ki, illetve egy prezentáció az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, amelyet egy szakember tart.
A programban résztvevő iskolák kiválasztásánál előnyt élveznek azok, amelyek a helyi önkormányzattal, illetve a médiával együttműködésben valósítják meg az eseményt.
A programot a következő három időszakban lehet megvalósítani: 2016. ősz. 2017. év eleje, 2017. tavasz. A pontos időpontot az iskolával egyeztetve választják ki a szervezők.
A pályázás módja
A jelentkezéshez az alábbi címekre kell elküldeni az iskola angol nyelvű bemutatását, az angol nyelvű pályázatot és magyar nyelvű jelentkezési lapot: birok@state.gov és cecilia.nagy@emmi.gov.hu.
Letölthető dokumentumok
Amerika Nap felhívás – meghosszabbítás 2016 05 23
A jelentkezés határideje: 2016. szeptember 15, csütörtök 16:00.
Az elbírálás
A beérkezett pályázatok elbírálásában az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselői vesznek részt.
A három legjobb pályázat nyeri meg az Amerika Nap megrendezésének jogát.
Az eredményt az EMMI honlapján tesszük közzé.
Az elbírálás főbb szempontjai: a helyi közösség és egyéb középiskolák bevonása, a pedagógusok és diákok aktív szerepvállalása, az Amerika Nap illeszkedése a köznevelési
További cikkek a rovatban
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Pályázat nemzetközi fotográfiai fesztiválra
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat
Vállfa Feszt – Pályázat
Pályázat a jogállamisági témák a nyilvánosság számára érthetővé és relevánssá tétele céljából civil szervezetek számára
A Föld bajnokai pályázat
Trambulin – Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj
Mutasd meg magad! – irodalmi transzfer pályázat hazai szerzők és fordítók részére
re:constitution ösztöndíjak
Koreai kutatói ösztöndíj