Közösségszervezés iránt érdeklődők fiatalok jelentkezését várják, akik már végeztek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.
Tengerentúli partnerünk, a Great Lakes Consortium elhivatott munkájának köszönhetően újabb támogatást tudtunk szervezni a program folytatására, így 2017-18-ban két további körben tudjuk megszervezni a hathetes kiutazásokat, az amerikai mentorok hazai segítőmunkáját, illetve a programhoz kapcsolódó eseményeket (képzések, találkozók stb.)
Ennélfogva hivatalosan is közzétesszük a program alapvető információit és a jelentkezéshez szükséges anyagokat.
Kiknek a jelentkezését várjuk?
- Akik 25-38 életév között vannak
- Beszélnek angolul
- (Helyi) közösségekkel dolgoznak, vagy éppen most köteleződnek el ilyen munkában. A kisebbségekkel kapcsolatos közösségi munka kiemelt fókusza ennek a programnak(!)
- Akik értik az állampolgárok és közösségeik részvételének fontosságát a döntéshozatali folyamatokban, készek segíteni a közösségi érdekérvényesítést, a közösségi célok elérése érdekében hajlandóak akár konfliktusokat, konfrontációt is vállalni
- Akik nyitottak arra, hogy a program keretein túl is segítsék a közösségszervezés, a közösségi érdekérvényesítés fejlődését Magyarországon, szívesen csatlakoznak szakmai műhelyünkhöz, releváns szakmai eseményekhez és az európai szintű hálózati munkához
- Akik nyitottak egy másik kultúra megismerésére, a tanulásra, akik rugalmasak, elfogadják az esetleges kényelmetlenségeket, hajlandóak napi szintű munkát végezni amerikai partnerszervezeteinknél a (hatból) három hetes „gyakornoki” szakaszban
Letölthető dokumentumok
Pre-Departure Action Plan Outline
A program nemzetközi oldala: http://glc-teachdemocracy2.org/open-call-for-professional-fellows-exchange-program-in-u-s/
Beadási határidő: 2016. december 1.
A pályázati teljes kiírása: Amerikai-európai tapasztalatcsere és képzési program 2017-18
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat