Pályázati lehetőség pályaválasztást támogató ösztöndíjas programban való részvételre ápoló tanulók részére.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által indított, „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program” harmadik pályázati szakaszára 2018. szeptember 12-től 2018. november 15-ig van lehetőség pályázatot benyújtani.
Jelen pályázati felhívás keretében az egészségügyi szakképzést nyújtó intézmények nappali tagozatos, érettségire épülő egészségügyi OKJ szakképzésben részt vevő tanulói részesülhetnek támogatásban, amelynek összege maximum havi 40.000 Ft lehet.
Támogatási intenzitás: 100%
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A pályázásra jogosultak köre
A pályázati program keretében pályázatot nyújthatnak be az érettségi végzettséggel és magyarországi lakcímmel/tartózkodási hellyel rendelkező tanulók közül azok, akik szakképző iskolával tanulói jogviszonyban állnak és az alábbi – az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII.6) Kormányrendeletben szereplő – a továbbiakban: OKJ szakképesítésre felkészítő, – nappali, iskolai rendszerű egészségügyi szakképzés egyikén vesznek részt:
Szakképesítések:
- Ergoterapeuta
- Fizioterápiás asszisztens
- Gyakorló ápoló
- Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
- Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens
- Gyakorló szövettani asszisztens
- Kardiológiai és angiológiai asszisztens
- Klinikai neurofiziológiai asszisztens
- Perioperatív asszisztens
- Radiográfiai asszisztens
Szakképesítés-ráépülések:
11. Ápoló
12. Csecsemő és gyermekápoló
13. Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
14. Mentőápoló
15. Szövettani szakasszisztens
Az ösztöndíj feltétele, hogy a szakképesítés megszerzését követően a pályázóknak legalább annyi ideig kell a megszerzett szakképesítésüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.
Azoknak a tanulóknak, akik az előző pályázati időszakokban támogatásban részesültek és ebben a tanévben is tart az ösztöndíjjal támogatott szakképzésük, nem kell új pályázatot beadniuk.
Azoknak a tanulóknak, akik az előző pályázati időszakokban alap szakképesítés vonatkozásában támogatásban részesültek, és ebben a félévben a szakképesítés-ráépülésre is igénybe kívánják venni az ösztöndíjat, új pályázatot szükséges benyújtaniuk.
Fontos változás a jelenlegi kiírásban, hogy a korábbiaktól eltérően az elnyerhető ösztöndíj szempontjából a kiíró nem vizsgálja a pályázók adott tanévre vonatkozó igazolatlan óráinak számát.
Az ösztöndíjas pályázat beadása 2018. szeptember 12-től lehetséges! Ettől az időponttól lesz elérhető a regisztrációt követően az a felület, ahol kitöltésre és benyújtásra kerülhetnek a pályázatok.
A pályázati felhíváshoz kapcsolódó dokumentumok:
- Ösztöndíjas pályázati felhívás 3. ciklus
- Pályázati adatlap kitöltési útmutató
- Iskolalátogatási igazolás sablon
- Keretszámok 2018-2019. tanév I. félév
- Ösztöndíj szerződés sablon 3. ciklus – NEM KELL BEKÜLDENI, tájékoztató jellegű
Pályázatok benyújtása
Az „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program” keretében a pályázatok beadása 2018. szeptember 12-től 2018. november 15-ig folyamatosan lehetséges.
A benyújtást elektronikusan és postai úton is szükséges megtenni.
Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj