A Balassi Intézet tíz hónapos, ösztöndíjas műfordítói képzést indít nem magyar anyanyelvű, külföldi állampolgárok részére, akik a jövőben magyar irodalmi művek fordítását, a magyar kultúra terjesztését szeretnék választani hivatásukként. A képzés feltételezi, hogy a hallgatók jó magyar nyelvtudással és alapos magyar irodalomtörténeti ismeretekkel rendelkeznek.
A műfordító képzés célja, hogy bevezetést nyújtson a műfordítás gyakorlatába, valamint elmélyítse a résztvevők magyar nyelvi és irodalmi ismereteit. A tíz hónapos képzés sikeres elvégzését a Balassi Intézet magyar és angol nyelven kiállított tanúsítvánnyal igazolja.
A képzés során a hallgatók szemináriumi munka keretében megismerkednek a fordítás gyakorlati oldalával, a kortárs magyar irodalommal, irodalomkritikával és színházi élettel. Ezen kívül emelt szintű magyar nyelvi oktatásban vesznek részt. Az évközi fordítói munkájukat egy anyanyelvi szakmai lektor (műfordító konzulens) segíti rendszeresen. A hallgatók a képzés végére műfordítási mestermunkát készítenek.
A képzés 2016 szeptemberétől 2017 júniusáig tart, és két szemeszterből áll. Az őszi és a tavaszi szorgalmi időszakban a kurzusok látogatása kötelező. A heti óraszám 20–24 óra.
A képzés részletes ismertetése az intézet honlapján található:www.balassi-intezet.hu
Letölthető dokumentum
A hallgatói keretszám: 8 fő.
Jelentkezési határidő: 2016. április 13.
Pályázhatnak nem magyar anyanyelvű, felsőfokú diplomával rendelkező, vagy a 2015/2016-os tanévben diplomát szerző külföldi állampolgárok.
Korhatár: 35 év.
A Balassi Intézet az ösztöndíjas hallgatók számára a képzés időtartamára az alábbiakat biztosítja:
- ingyenes tananyag
- 38.000 HUF/hónap ösztöndíj
- térítésmentes kollégiumi elhelyezés (2-3 ágyas szobákban)
- diákigazolvány (kedvezményekre jogosít)
- az oktatáshoz kapcsolódó egyszeri utazási támogatás 6.000 HUF értékben
A pályázót érintő költségek:
- az étkezés és a közlekedés költségei (Ezt az ösztöndíj körülbelül egyharmad részben fedezi.)
- belépőkártya és egyéb költségek (kb. 2.000 HUF)
- nem európai uniós állampolgár esetén az egészségbiztosítás költségei (ha a hallgató a Balassi Intézet által ajánlott biztosítást köti meg, a Balassi Intézet 30.000 HUF-tal hozzájárul a
- biztosítás díjához, amely előre láthatólag 54.000 HUF)
- diákigazolvány adminisztrációs költsége (kb. 2.000 HUF)
További tájékoztatás a Balassi Intézet Hungarológia Tagozatán (1016 Budapest, Somlói út 51. 201. szoba) kapható.
Tel.: +36 1 381 51 80
Tel./fax: +36 1 381 51 49
E-mail: fruzsina.gyenes@bbi.hu
Web: www.balassi-intezet.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak