Az Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely prózaíró pályázatot ír ki „Beteg voltam, meggyógyultam 2” címmel. 2014 májusában megjelent az az Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely előző pályázati kiírásának eredménye „Beteg voltam, meggyógyultam” címmel, amelyben 57 szerző valós gyógyulástörténetét olvashatja a tisztelt Olvasó. A könyv készülésének visszhangja és az elkészült mű fogadtatása oly jó volt, hogy azt látjuk, ilyen témájú könyvre igény van. A pályázat most folytatódik.
A pályázat célja: Tényirodalmi könyvet szeretnénk az olvasóknak adni, melyekben valós gyógyulástörténeteket osztanak meg az írók az olvasókkal, ahogyan egy-egy betegségből megtalálták a kiutat, kilábaltak, felépültek, meggyógyultak.
A pályázat leírása:
A pályázatra beadott mű
- alapjául szolgáló eset megtörténhetett az íróval, vagy mással
- legyen valósághű, de ne a valós neveket, helyszíneket tartalmazza
- az olvasót pozitív érzéssel töltse el (ne legyen a történet csupán panaszáradat)
- legyen – lehetőleg – szépirodalmi nyelvezettel megírva
- mérete maximum 7 000 karakter legyen szóközökkel együtt.
Egy pályázó egy művel pályázhat.
A pályázatot elektronikus formában az info@mairodalma.hu email-címre kell elküldeni, csatolt fájlként.
A csatolt fájl tartalmazza
- a pályázati művet,
- a pályázó nevét,
- ha írói néven szeretne megjelenni, akkor az írói nevét,
- elérhetőségként email-címet, telefonszámot,
- lakcímét,
- a számlázáshoz, ha cégnévre kéri a számla kiállítását a könyvekről, akkor a cég nevét és címét.
A pályázat beadásával a pályázó
- nyilatkozik arról, hogy a beadott mű a pályázó saját szellemi terméke. Ez irányú bármilyen jogi felelősség a pályázót terheli,
- nyilatkozik arról is, hogy a pályázatra beadott mű erre a pályázatra íródott, azaz semmilyen fórumon még nem publikálta,
- hozzájárulását adja, hogy a pályázatra beadott művön a szerkesztők irodalmi és könyvszakmai szempontok miatt korrekciókat hajtsanak végre.
A pályázatra érkező írásokat a szerkesztők folyamatosan fogadják és értékelik. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a mű nem felel meg a kiírás feltételeinek vagy az erkölcsi normáknak, vagy bármilyen egyéb szempontból megjelenésre alkalmatlannak találják, az írás nem kerül be a kötetbe. Az értékelés eredményéről minden pályázó értesítést kap.
A kötetbe bekerülő pályázó a pályázat beadásával kötelezettséget vállal 2 db könyv megvásárlására 2 000 Ft/db áron, vállalja, hogy a könyvek értékét a kiadó bankszámlaszámára utalja, vagy készpénzben fizet ki. A hozzájárulás megfizetése akkor esedékes, amikor összeállt a kötetnyi anyag, és erről a kiadó értesíti a pályázót. (A pályázó további köteteket is ugyanezen az áron rendelhet meg.)
A kötetbe kerülő művek szerkesztését és a szerkesztés – pályázó általi – elfogadását követően a művekből ISBN-nel ellátott, nyomtatott könyvet készítünk.
A könyv – terveink szerint – 2014 karácsonyára jelenik meg.
Pályázati határidő: 2014. 08. 15
Mivel a pályázat folyamatos, amennyiben a határidő előtt elérjük a tervezett kötetméretet, akkor lezárjuk a pályázatot, de indítjuk is újra, a következő kötetbe történő bekerüléshez.
Ha a határidő lejártáig nem érkezett be elégséges anyag, a pályázatot eredménytelennek minősítjük, és lemondunk a könyv megjelenéséről.
A pályázat díjazása:
A könyvben megjelent írások díjazásához a könyv megjelenése után meghirdetünk egy szavazási lehetőséget, amikor az olvasó e-mailben szavazhat a legjobb három írásra. 50 olvasói szavazat beérkezését követően zárjuk a szavazást.
Az első három legtöbb szavazatot kapott írás írója pénzjutalomban részesül.
Díjazás
- helyezett: 15 000 Ft
- helyezett: 10 000 Ft
- helyezett: 5 000 Ft
Linkek: http://mairodalma.hu/ ; https://www.facebook.com/mairodalma
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra