palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Biotechnológiai verseny start-up cégeknek

A francia Genopole Bioklaszter, a Kutatási, a Környezetvédelmi, az Ipari Minisztérium, valamint a Chimex és a Bongrain támogatásával hirdet start-up cégeknek versenyt, melynek célja, hogy a fiatal innovatív cégek segítséget kapjanak projektjük megvalósítása során.

A versenyre első sorban a környezetvédelmi (sárga biotechnológia), ipari (fehér biotechnológia) és mezőgazdasági (zöld biotechnológia) célú innovációval jelentkezhetnek azon projekttulajdonosok, akik 3 évnél nem régebben alapították cégüket, vagy most szándékoznak céget alapítani.

Beadási határidő: 2013. szeptember 27. 16:00.

Az első helyezett 30 000 € pénzdíjat, és további 60 ezer €-nyi szolgáltatást kap (fél éves bérleti díj a Genopole területén, szakmai, pályázati tanácsadás és együttműködési lehetőség a Genopole Klaszter tagcégeivel, piackutatás a Tech2Market cégtől, projekt szakértői tanácsadás az Ernst&Young-tól). További 45 ezer € értékben pedig egy vagy két különdíj is kiosztásra kerül.

Már a nevezéshez is szándéknyilatkozat szükséges, melyben a cég vállalja, hogy díjazás esetén a Genopole működési helyén, Evry-Corbeil-ben (Evry, Franciaország) képviseletet hoz létre.

Az első fordulóban kiválasztásra kerülő cégek részvételi lehetőséget kapnak 2013. november 7-8-án megrendezésre kerülő Genopole szemináriumon. A díjkiosztó ceremóniára a december 4-i Pollutec környezetvédelmi és energetikai szakkiállításon és vásáron kerül sor Villepinte-ben.

Bővebb információ és a pályázati felhívás elérhető az alábbi linken: http://www.genopole.fr/Competition-for-Biotech-Startups.html