Könyvborító-tervező pályázatot hirdet grafikusok és designerek részére a Bridge Budapest és a Kossuth Kiadó. Egy pályázó több tervvel is pályázhat, a fődíj százezer forint. A könyv szerzője Veiszer Alinda, televíziós újságíró. Az „A Bridge Generáció” című könyv megpróbálja megérteni, hogyan nőttek fel, és honnan kerültek elő azok a fiatalemberek, akiknek a víziója több annál, hogy felépítsenek egy sikeres céget. Nem kevesebbet akarnak, mint megváltoztatni a világot, termékeikkel és üzeneteikkel formálni a közgondolkodást.
LogMeIn, Prezi, Ustream. Három cég, öt arc. Egy szabadabb világot képzelnek el, ahol szárnyalhat a fantázia, és mindenki káprázatos prezentációt álmodik az előadása mögé, ahol mindenkinek az üzenete eljuthat mindenhová, mert csak egy internetkapcsolat kell hozzá. Ahol a munkavégzés helyét nem a főnök, hanem a közös igények szabják meg. Ez a három cég a magyar startup világ sztárjai – irigyek rájuk, de tisztelik őket.
A három ötlet mögött öt ember. Egyikük se múlt még el 41 éves. Ha szeretnék, megtehetnék, hogy a lábukat lógassák egy kieső tengerparton. De ők a cégeiket és az ötleteiket akarják kiteljesíteni. Bár eltérő családi közegből érkeztek, mind az ötük szenvedélye gyerekkorából ered. Izgalmasabbnál izgalmasabb művészeti és üzleti kísérletekből szerezték tapasztalataikat. Van, aki már gyerekként is számítógép-függő volt, van, aki paprikát próbált eladni, és van, aki elméleti fizikusnak készült. Kreativitásukat semmi sem tudta kiölni, céljaiktól semmi sem tántorította el őket.
Üzletemberré képezték magukat, és figyelték a Szilícium-völgyet – maguk is oda vágytak. Aztán őket is figyelni kezdték. A legtehetségesebb magyar és nemzetközi mérnökök, programozók és dizájnerek kapcsolódtak hozzájuk, a legnagyobb cégek kezdtek beszállni a cégeikbe. Ők mégsem hagyták el Magyarországot. Mindannyiuknak fontos, hogy jelen legyenek. Hogy ne csak elszipkázzanak, de adjanak is cserébe.
Nemrégiben összefogtak. Megalakították a Bridge Budapestet, hogy sikertörténeteiket megsokszorozva járulhassanak hozzá az ország változásához. A szavaikra már sokan figyelnek, a tetteiket sokan követik.
Vajon sikerül-e még nagyobbat álmodniuk? Megteremthetik-e egy országban azt a légkört, amit a saját cégeikben már létrehoztak? Erre tették fel a jelenjüket, ők öten.
A könyv tervezett címe: A Bridge Generáció
A könyv alcíme: Álmokból üzletet: LogMeIn, Prezi, Ustream
Szerző: Veiszer Alinda
Műfaja: riportkötet
Mérete: 140 x 197 mm
Díjazás: Amennyiben a pályaművek elérik a Kiadó által elvárt színvonalat, az alábbi díjakat ajánljuk fel:
- 1. díj: 100.000 Ft
- 2. díj: 50.000 Ft értékű könyvcsomag
- 3. díj: 20.000 Ft értékű könyvcsomag
A borítótervek beérkezésének határideje: 2013. augusztus 21. éjfél
A pályamunkák eljuttatása a Kiadóhoz: A terveket a borito@kossuth.hu címre várjuk. Az e-mail tárgyába írják be: „A Bridge Generáció”. A terven kívül az e-mailben szerepelnie kell a pályázó nevének, címének, e-mailjének és mobilszámának a könnyebb kapcsolattartás érdekében.
Zsűrizés: A beérkezett műveket a Bridge Budapest és a Kossuth Kiadó előzsűrizi, majd a legjobb pályaműveket a Bridge Budapest Facebook oldalán (facebook.com/bridgebudapest) szavazásra bocsátja. A zsűri a közízlést sértő, vagy gyűlöletkeltésre alkalmas, vagy szerzői-jogi szempontból aggályos, vagy a pályázati feltételeknek nem megfelelő műveket indoklás nélkül kizárja. A borítótervekre 2013. augusztus 28-ig lehet szavazni a Facebookon. A könyv borítója az lesz, amelyre a legtöbb szavazat érkezik a Facebookon a borítóképéhez kapcsolódód like gomb megnyomásával. A Kiadó fenntartja magának a jogot, hogy a szavazatszám ellenére, ha irreális eredményt tapasztal, ne a Facebook-szavazatok alapján döntsön a végleges borítóról. A Kiadó arra is fenntartja a jogot, ha nem érkezik be megfelelő minőségű pályamű, indoklás nélkül eltekintsen a díjak odaítélésétől.
A pályázat feltételei:
- A pályázó hozzájárul, hogy a Kiadó a pályaművet felhasználja könyvborítóként Magyarországon és továbbértékesítse a nemzetközi piacon. Az alkotó kijelenti, hogy semmilyen további jogi és anyagi követelése nincs a Kiadóval szemben az alkotása megjelenésével kapcsolatban. A beküldött anyagokat a Kiadó nem őrzi meg, de esetleges későbbi felhasználásukról a szerzővel egyeztet. Emellett a Kiadó fenntartja a jogot, hogy a műveket csak szerkesztés után jelentesse meg.
- Amennyiben a beérkezett pályaművek kimagasló színvonala lehetővé teszi, a Kiadó a pályázatra beküldött borítóterveket teljeskörűen felhasználhatja, bemutathatja a szélesebb nyilvánosság számára, mellyel kapcsolatban a pályázónak nincs jogi és anyagi követelése.
- A Pályázat feltétele az alábbi kitöltött nyilatkozatszöveg visszaküldése e-mailen a borito@kossuth.hu címre:
Alulírott ……………………………….. hozzájárulok, hogy a Kiadó a pályaművemet felhasználja könyvborítóként Magyarországon és továbbértékesítse a nemzetközi piacon. Továbbá kijelentem, hogy semmilyen további jogi és anyagi követelésem nincs a Kiadóval szemben az alkotásom megjelenésével kapcsolatban.
Pályázó kijelenti, hogy csak saját készítésű fotóval és/vagy grafikával pályázik, amely nem jelent meg még sehol és 1 évnél nem régebbi, továbbá, hogy csak jogtiszta, azaz saját szerzői joggal védett pályaművet használt fel. Tudomásul veszi és tisztában van vele, hogy az ezzel kapcsolatos minden szerzői jogi felelősség a pályázót terheli.
4. A borítóterv technikai paraméterei: legalább 300 dpi felbontás, 2500 px széles, fájlformátum JPEG vagy PDF, szerkeszthető változatban.
5. A borítón szerepelnie kell a szerzőnek, a címnek és az alcímnek, de a cégek logóinak nem.
6. A végleges borító alapján a könyv gerincét és hátoldalát a Kiadó, de tervezi, de lehetséges, hogy pályázó elkészítse és a tervét a borítóval együtt megküldje.
7. Egy pályázó több tervvel is pályázhat.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat