A Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának fővédnökségével az Amatőr Képzőművészeti Támaszpont Alapítvány meghirdeti a 2011‐2012 tanévi Budapesti Középiskolai Rajzversenyt.
Az immáron tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő rajzverseny célja a budapesti középiskolák tehetséges tanulóinak felfedezése és támogatása, ezért a zsűri nem elsősorban a felkészültséget nézi, hanem az adottságokat. A verseny számos korábbi résztvevője és díjazottja vált, előbb az alapítvány képzőművész körének, az MS Mester Körnek tagjává, később művészeti egyetem hallgatójává, illetve mára már gyakorló képzőművésszé.
A pályázó műveket a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanáraiból álló háromtagú zsűri bírálja el.
Jelentkezés:
Iskolánként legfeljebb három tanuló pályázhat (művészeti iskolákból 5 tanuló). Nevezést beadhat az iskola, de személyesen is lehet nevezni.
A nevezési díj diákonként 2000 ft. , melyet 2012 január 10‐ig kell kifizetni, a számlát az iskola, a szponzor, vagy a versenyző nevére is kiállíthatjuk.
A versenyre jelentkezni honlapunkon lehet 2012. január 7‐ig, a következő címen: http://members.upclive.hu/tamaszpont/rajzverseny.html
A verseny menete:
A verseny két részből épül fel. A verseny első részében a pályázóknak 5‐10 pályamunkát tartalmazó mappát kell az Akt Alapítványhoz 2012 január 10‐ig eljuttatni, melynek címe: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21.
A verseny második részében a tanulók élőben is számot adnak rajztudásukról, korosztályonként a következő kategóriákban:
KOROSZTÁLY | VERSENYFELADAT (leadható 2 db) |
7., 8., 9. osztályosok | Portré + csendélet |
10., 11., 12. osztályosok | Portré + akt (vagy színes feladat) |
12. osztályosnál idősebbek | Akt + térkompozíció (vagy szabadon) |
Ceruzával, rajzszénnel, vizes bázisú festékkel, vegyes technikával lehet dolgozni.
A verseny helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21.
Időpontja: 2012. január 16‐től 20‐ig délutánonként, 17:00–től 19:45‐ig
A végeredmény a mappák és helyben készült munkák értékelésének eredményéből tevődik össze. A zsűri a munkákból kiállítási, évkönyvi anyagot válogat össze, dönt a helyezésekről, a díjak odaítéléséről.
Díjazás:
Minden korosztályban az első három helyezett kerül díjazásra.
- 1. hely: 10000 Ft
- 2. hely: 8000 Ft
- 3. hely: 5000 Ft
Minden díjazott kedvezményesen vehet részt az MS Mester kör foglalkozásain és nyári táborában, mely kedvezménynél figyelembe vesszük a jelentkezési lapon megpályázott tagdíj kedvezményt és a versenyző anyagi helyzetét.
Reményeink szerint a versenyt több művészellátó is támogatni fogja a győztes tanulók felkészítő tanárainak, iskolának művészeti eszközökkel való díjazásával.
Nem csak a helyezést elért tanulók, de felkészítő tanáraik és iskoláik is oklevélben részesülnek.
A legjobb munkákból kiállítás nyílik és nyomdakész évkönyv készül.
Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállítás‐megnyitó ideje: 2012. január 30–a, hétfő 18 óra
Helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21. ‐ Támaszpont Galéria
Érdeklődni lehet az akt.alapitvany@chello.hu e‐mail címen, vagy az 1077 Budapest, Wesselényi utca 21–ben hétköznap 17‐20 óráig személyesen, illetve 351‐0893‐as telefonszámon
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
Pályázat népismereti filmszemlére
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre