A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet „Bükkaljai kőkultúra” címmel.
A pályázat aktualitását a 2016-ban elnyert Hungarikum cím adja, mely indoklása szerint a „Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra” egy sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti-, tájgazdálkodási- és kultúrtörténeti rendszer, mely kiemelkedő példát mutat a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájára.
A pályázat tematikája
A Bükkalja kistájcsoport kialakulása, természetföldrajzi fejlődése és geológiai felépítése alapján is hazánk sajátos, unikális tájegységei közé tartozik. A bükkaljai kőkultúra magába foglalja a bükkaljai táj és az ott élő ember sajátos kapcsolatrendszerét, a kő, mint (építő)anyag jelentőségét a tájgazdálkodásban, a kőfaragó mesterséget, s azon belül a népi szakrális kőfaragó művészetet, a bükkaljai barlanglakásokat, kőbújókat, borospincéket. A bükkaljai kőkultúra – melynek a legarchaikusabb rétegét a kaptárkövek alkotják – tehát egy jól körülhatárolható hazai tájegységre jellemző, történelmi gyökerű, élő hagyományokkal rendelkező, összetett természetitájgazdálkodási-kulturális rendszer.
Olyan fotókat várunk, amelyek megmutatják ennek a tájnak az egyediségét, a kőkultúra meghatározó elemeit és megjelenési formáinak sokszínűségét.
A pályázat feltételei
Egy pályázó maximum 5 db képpel nevezhet, de egy helyszínről maximum 3 db képet fogadunk el. A digitális utómunka megengedett. A beküldött kép bármilyen digitális formátum lehet, melynek mérete min. 6 MegaPixel, azaz legalább 2100×2800 pixeles és felbontása min. 300 dpi. A pályázaton való nevezés díjmentes.
A pályázók csak saját készítésű képekkel nevezhetnek. Ha a pályázat során kiderül, hogy a nevezett képek nem kizárólag a pályázó saját munkái, a pályázó kizárásra kerül a Kaptárkő Egyesület jelenlegi és jövőbeli pályázataiból.
A pályázaton való részvétellel a pályázó hozzájárul, hogy beküldött fotóit a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadványaiban és internetes felületein szabadon felhasználja (a készítő megjelölésével).
Beküldés
A fotókat a kaptarkoegyesulet@gmail.com e-mail címre várjuk. A kép beküldésével egyidejűleg kérjük, adja meg a következő adatokat: a kép(ek) készítőjének neve, a kép(ek) címe, a kép(ek) készítésének helyszíne.
A pályázat díjazása
Bükkaljai települések önkormányzatai, szolgáltatói és a kiírók által felajánlott tárgyi és szolgáltatásbeli nyeremények.
Vándorkiállítás
A pályázaton részt vevő alkotásokból vándorkiállítást szervezünk, melynek megnyitójára és a fotósok díjazására a IV. Bükkaljai Mustrán kerül sor június 24-én Cserépfaluban, a Bükk Déli Kapu Látogatóközpontban.
A bükkaljai kőkultúráról további információt találhatnak a www.bukkalja.info.hu honlapon. Az értékek felkereséséhez a Cartographia Bükk turistatérképe és turistakalauza nyújt segítséget.
Beküldési határidő: 2017. május 31. 20:00
A pályázat weboldala: Bükkaljai Kőkultúra fotópályázat
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak