Az OSI pályázati felhívása a Civil szervezetek oktatással kapcsolatos kezdeményezései és a szülői aktivizmus támogatására – Oktatást támogató és korai gyermekkori program.
A Nyílt Társadalom Alapítvány (NYTA) Oktatást Támogató Programja és Korai Gyermekkori Programja várja a jelentkezéseket a Civil szervezetek oktatással kapcsolatos kezdeményezései és a szülői aktivizmus támogatása 2019 pályázati felhívásra.
A program célja azon alulról szerveződő civil társadalmi kezdeményezések támogatása, amelyek a hátrányos helyzetű iskolás és óvodáskorú gyermekek oktatási, nevelési nehézségeivel és egyéb nevelési, oktatási szükségleteivel foglalkoznak.
A pályázatok ezen túl tartalmazhatnak olyan tevékenységeket, melyek célja a szülők mobilizálásának segítése, szülői bevonás, együttműködés és a szülői részvétel támogatása a pályázati cél elérésében.
Alapvető projekt tevékenységek
Azok a kezdeményezések, amelyek a hátrányos helyzetű, 0-18 év közötti gyermekek oktatási nehézségeivel vagy egyéb oktatási szükségleteivel foglalkoznak, összesen 14.500 dollárra pályázhatnak olyan projektekkel, amelyek maximum 12 hónapig tartanak. A támogatás kezdete 2019. szeptember 1. Egy szervezet vagy egy nem formális kezdeményezés (legalább 3 aktív, 18 éven felüli felnőtt kezdeményezése) egy pályázatot adhat be.
A projektek különböző módon, különböző eszközöket vehetnek igénybe a cél érdekében, például:
- Olyan iskolai/óvodai szintű gyakorlatok elterjesztése, megerősítése vagy facilitálása, amelyek elősegítik az esélyegyenlőséget az oktatásban, óvodai nevelésben;
- A szülők, diákok és pedagógusok segítése a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben és a hozzáférés, valamint az esélyegyenlőség javítása az oktatásban, óvodai nevelésben;
- Olyan innovatív modellek fejlesztése, melyek a hátrányos helyzetű iskolás és óvodáskorú gyermekek oktatásának, nevelésének a fejlesztését, illetve bevált módszerek elterjesztését szolgálják;
- Lehetőség biztosítása hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyermekek közös tanulására, nevelésére;
- Negatív sztereotípiák, előítéletek és a rasszizmus csökkentése az iskolai/óvodai pedagógusok, diákok, gyermekek és szülők körében;
- Kulcsüzenetek megfogalmazása és kommunikálása az oktatásban lévő egyenlőtlenségekről és igazságtalanságokról a helyi, megyei és országos döntéshozók, valamint a széles körű nyilvánosság felé.
Opcionális modul—szülői szerveződés
Az opcionális modullal a pályázat azon szülői csoportok támogatását is célozza, melyek a gyermekek minőségi oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférését kívánják elősegíteni. Ezen belül olyan szülői kezdeményezések támogatását, amelyek alulról szerveződő módon a szülők elhatározása alapján jönnek létre, és hozzájárulnak a minőségi, inkluzív oktatási szolgáltatások megteremtéséhez hátrányos helyzetű vagy egyéb oktatási, nevelési szükséglettel rendelkező, 0-10 éves gyermekek számára. Azon aktivitásokra, melyek a szülői részvételt, bevonást és szervezést segítik, további 5.000 dollár kiegészítő támogatás igényelhető ugyanabban az időszakban (12 hónap, kezdés: 2019. szeptember 1.).
Ilyen szülő-központú kiegészítő aktivitások lehetnek a teljesség igénye nélkül például:
- A szülők önszerveződésének támogatása a hátrányos megkülönböztetés elleni és az egyformán elérhető, minőségi oktatásért, nevelésért folyó küzdelemben;
- Szülői együttműködés és hálózatépítési tevékenységek szülői csoportok között;
- Szülők mobilizálása szemléletformálással és a szülői jogok érvényesítésével, a szülői közösség szervezésével, a gyermekeik jogainak érdekében;
- Szülők informális találkozásának és beszélgetésének támogatása;
- Hátrányos helyzetű szülők támogatása annak érdekében, hogy hatékonyan tudják segíteni gyermekeiket az óvodai, iskolai szakaszban azért, hogy az esélyeiket maximálisan kihasználják, és sikeres legyen iskolai pályafutásuk;
- Az óvodai/ iskolai szülői fórumokon, óvodai/ iskolai döntésekben való részvétel javítása hátrányos helyzetű szülők számára;
- Pedagógus-szülő együttműködések fejlesztése, facilitálása, különös tekintettel a hátrányos helyzetű szülőkre;
- Különböző hátterű szülők közötti kapcsolat, együtt gondolkodás, együttműködés elősegítése;
Opcionális támogatás—együttműködés
Azon pályázók, amelyek a munkájuk fenntarthatóságának növelésére más helyi oktatási kezdeményezésekkel együttműködnek, további 500 dollárra pályázhatnak, melyet a költségvetésükből erre kell költsenek. Győződjön meg róla, hogy kitöltötte-e az idekapcsolódó részt a pályázatban és a hozzá kapcsolódó költségvetésben. Ezek az együttműködések nem számítanak bele a pályázó összpontszámába.
Példák a támogatható, az együttműködésről szóló tevékenységekre:
- workshopok, csoportos konzultáció, mentorálás szervezése különböző pályázók munkavállalóinak, önkénteseinek képzése , non-profit menedzsment, pénzügyi menedzsment, támogatás-adomány gyűjtés, stb. témákban;
- a pályázók együttműködése innovatív modellek kidolgozásában, amelyek a források megosztására vagy közösen tulajdonolt terek megosztására vonatkoznak (közös iroda, közös könyvelés, adománygyűjtés vagy anyagok publikálásának, kiadásának lehetősége stb.);
• egymástól tanulás támogatása, koordinálása, ill. szupervíziós ülések szervezése egyes konkrét projekt/ probléma/ eset megbeszélésére;
• együttműködések, munkacsoportok létrehozása, koordinálása, új közös projektek vagy közös pályázatok kidolgozása érdekében;
Költségvetés és a támogatás összege
A teljes rendelkezésre álló összköltségvetés a pályázat céljaira 150.000 dollár a fő tevékenységekre és 50.000 dollár a szülői szerveződés modulra. Más forrásból való társfinanszírozásra nincs szükség. A pályázatoknkénti támogatás összegét egy összegben, előfinanszírozásként kapják meg a nyertesek. Egy szervezet/nem formális kezdeményezés egy pályázatot nyújthat be, melyben a fő tevékenységek szerepeltetése kötelező, a szülői szerveződés modul viszont opcionális.
- A pályázók maximum 14.500 dollár támogatásra pályázhatnak a fő tevékenységre.
- További maximum 5.000 dolláros kiegészítő támogatásra is lehet pályázni azon tevékenységekre, amelyek a szülői részvételt, szülők bevonását és a szülői szerveződést célozzák.
- További 500 dolláros kiegészítő támogatásra lehet pályázni azon tevékenységekre, amelyek a pályázók közötti együttműködést finanszírozzák, a szervezetek fenntarthatóságának növelésére törekedve.
Jogosultsági kritériumok
A támogatáshoz a pályázó szervezeteknek/nem formális kezdeményezéseknek a következő kritériumok mindegyikének meg kell felelniük:
- a pályázatnak az oktatási egyenlőség nehézségeire kell fókuszálnia iskolás- és óvodáskorú, hátrányos helyzetű vagy egyéb oktatási szükséglettel rendelkező gyermekek körében;
- olyan tevékenységeket kell tartalmaznia, amelyek a helyi érdekelt felek alulról szerveződő aktivizmusára épít;
- magyarországi projekt tevékenységeket hajt végre;
- nonprofit szervezet vagy egyértelműen nem profitorientált nem formális kezdeményezés pályázik
- egy nem formális kezdeményezés pályázik, amelynek legalább 3 aktív, 18 év feletti tagja van;
- a projekt helyi közösségi szinten dolgozik önkéntesek bevonásával;
Az alapvető projekt tevékenységekre és a szülői szerveződésre vonatkozó pályázatoknak egyaránt a fenti kritériumoknak kell megfelelnie. Az egyetlen különbség a kor (0-18 az alapvető tevékenységeknél, 0-10 a szülői szerveződésnél).
Értékelési szempontok
Az alapvető tevékenységek és a szülői szerveződés modul külön kerül értékelésre, különböző szempontok alapján. Az alapvető tevékenységekre való pályázás előfeltétele a szülői szerveződés modulra való pályázásnak. Előfordulhat, hogy egyes pályázatoknál sor kerül az alapvető tevékenységek támogatására, míg a szülői szerveződés modul nem kerül támogatásra. Csupán a szülői szerveződés modult nem áll módunkban támogatni egyetlen pályázat esetében sem.
Alapvető tevékenységek
A kiválasztási bizottság megvizsgálja, hogy:
- a pályázatban szereplő tevékenységek hatékonyan kezelik a 0-18 év közötti, hátrányos helyzetű, vagy egyéb oktatási szükséglettel rendelkező gyermekek nevelési/ oktatási igényeit, az egyenlőtlenségeket (pontszám x2.0);
- a pályázat pontosan definiálja a projekt célcsoportját és indikátorokat fogalmaz meg a pályázat célja, lehatároltsága tekintetében (pontszám x1.25);
- a pályázat beazonosítja a nevelésben, oktatásban érdekelt feleket, amelyek relevánsak a projekt céljainak eléréséhez (önkormányzat, fenntartó, pedagógusok, iskolai, óvodai szakemberek, igazgató, diákok, szülők, egyéb döntéshozók stb.) és tartalmaz egy az együttműködésre vonatkozó tervet (pontszám x1.5);
- a pályázó előzetesen egyeztetett a projekt szempontjából kulcsfontosságú, a gyermekek nevelésében, oktatásában érdekelt felekkel (pontszám x1);
- a projekt előirányozza a nevelési, oktatási intézményekkel való kapcsolattartást, együttműködést (például helyi óvodák, iskolák) a hatékonyság növelésének érdekében
- a tervezett tevékenységek és végrehajtásuk reális és érthetően megfogalmazott (pontszám x1.25);
- a költségvetés alátámasztott, kiegyensúlyozott és tükrözi a tervezett tevékenységeket (pontszám x1).
Opcionális modul—szülői szerveződés
A kiválasztási bizottság megvizsgálja, hogy:
- a projektterv reális opciót kínál a 0-10 éves gyermekek szüleinek, különösen a hátrányos helyzetű gyermekek szüleinek aktivizálására, összefogására, az együttműködés és az egymás közötti tanulás elősegítésére (pontszám x1.5);
- a projekt egy reális tervet mutat be a szülők mobilizálására, a szülők közösségének megerősítésére, közös érdekérvényesítésre (pontszám x1.5);
- az alulról jövő kezdeményezések, a tervezett tevékenységek a különböző hátterű szülők együttműködésének és interakciójának elősegítését tűzik ki célul (pontszám x0.75);
- a projekt tervben szerepel a formális oktatási intézményekkel való együttműködés (például helyi óvodák és iskolák) a hatékonyság növelésének érdekében (pontszám x0.75).
Elszámolható költségek
Bármilyen, a projekttel kapcsolatos költség elszámolható, amelyről a magyar könyvelési előírásoknak megfelelő számlát tud bemutatni a szervezet, illetve a nem formális kezdeményezés, kivéve:
- ingatlanvásárlás;
- értékpapírok vásárlása, például cég részvényei vagy kötvényei;
- tartozások vagy adósságszolgálati díjak visszafizetése.
MEGJEGYZÉS NEM FORMÁLIS KEZDEMÉNYEZÉSEK RÉSZÉRE:
Kérjük, győződjön meg róla, hogy a költségvetés minden adót és társadalombiztosítási járulékot tartalmaz, mert a hatóságok a támogatást személyes jövedelemnek tekintik, így ennek befizetésére a pályázónak/ pályázóknak sort kell kerítenie.
Pályázás módja és fontos dátumok
A pályázás elektronikus, a pályázat beadásának határideje 2019. június 10., hétfő, 17.00. Befejezetlen vagy későn leadott pályázatokat nem áll módunkban elbírálni. A pályázatot angol nyelven, a pályázati és költségvetési adatalapok kitöltésével es megküldésével lehet benyújtani. A minták letölthetők erről a linkről.
Szükséges dokumentáció
Mielőtt belekezdene a beadási folyamatba, győződjön meg róla, hogy a lenti dokumentumok rendelkezésre állnak. Ne adja le a pályázatot vagy a költségvetést PDF formátumban (szerkeszthető Excel és Word fájlokat várunk).
Letölthető dokumentumok
Grassroots and Parent Activism in Education
Grassroots and Parent Activism in Education Proposal Form
Education and Parents Activism Budget Template
REGISZTRÁLT NONPROFIT SZERVEZETEK
- teljesen kitöltött pályázati anyag;
- teljesen kitöltött költségvetési adatlap;
- a szervezet legutóbbi éves pénzügyi jelentése;
NEM FORMÁLIS KEZDEMÉNYEZÉSEK
- teljesen kitöltött pályázati anyag;
- teljesen kitöltött költségvetési adatlap;
- aláírt és szkennelt önéletrajz a projekt 3 végrehajtójától, amely tartalmazza az alábbi mondatot: „Elolvastam a csatolt pályázatot és beleegyezem, hogy megvalósítom a nevem mellett szereplő feladatokat.”
Pályázati folyamat
A pályázatot a NYTA honlapján keresztül lehet beadni ezen a linken.
- Ha már korábban regisztrált, akkor használja ugyanazt az e-mail címet és jelszót a pályázat leadásához. Ha nem emlékszik a jelszóra, kattintson a Can’t access your account?/Nem tudja elérni felhasználói fiókját? gombra, hogy alaphelyzetbe állítsa.
- Amennyiben már regisztrált, de egy új email címet szeretne használni a pályázat céljaira, egyszerűen készítsen egy új felhasználói fiókot az új email címmel. Kérjük győződjön meg arról, hogy megadta-e a szervezet regisztrációs számát (azonosítószámát), ezzel a rendszer össze tudja kapcsolni a korábbi es az új felhasználót! Regisztráció után hozzáférést kap a pályázati fiókjához, ahol fel tudja tölteni a pályázati anyagokat, a mellékleteket és módosításokat is kezdeményezhet.
- Ha egy szervezetként pályázik, nem kötelező feltölteni a következő dokumentumokat IRS tax returns, Tax Determination Letter. Ha egy nem formális kezdeményezésként pályázik, kérjük hagyja a következő részeket üresen executive director, fiscal year start/end date. A következő részt nem kell kitölteni current organization budget. Szintén nem kell feltölteni a Financial Statements, IRS tax returns, Tax Determination Letter, Annual report, or List of Board Members dokumentumokat.
- Fontos tudni, hogy a pályázati folyamat nem menthető, a pályázáshoz egyszerre kell feltölteni minden dokumentumot.
- A sikeres pályázókat 2019. július 8-ig, a sikertelen pályázókat 2019. július 17-ig értesítjük.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra