palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Családháló Díj 2012

Kicsi gyerekünkkel bölcsiben, orvosnál járva találkozunk olyanokkal, akik segítenek bennünket, néha azon felül is, mint amit megszoktunk, vagy amennyire feltétlenül muszáj és ilyenkor olyan jó elmesélni másoknak is! Most erre kínálunk lehetőséget! Írjátok meg nekünk, hogy kik azok, akik megérdemlik, hogy Családháló Díjat kapjanak!

A Családháló közössége Családháló Díjat alapított, amellyel a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, gyermekek egészségéért felelősen tevékenykedő szakembereket, intézményeket tüntetjük ki. A Családháló díj célja nyilvános elismerésben részesíteni olyan embereket, intézményeket, akik 2012-ben gyerekekért való munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése nyomán, a Családháló közösségének döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között. A díjazottak oklevelet és kis ajándékcsomagot kapnak.

Az alábbi díjakat hirdetjük meg:

Intézményi kategóriák:

Egyéni kategóriák:

Jelölés módja:

A díjra jelölni a Családháló honlapon a fórumon vagy a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címen, a lenti kérdésekre való válaszok beküldésével lehet. Az e-mailen érkezett jelölteket is kitesszük a www.csaladhalo.hu fórumára.

Jelölés kérdései:

Intézményeknél:

  • Jelölt intézmény neve
  • Jelölt intézmény pontos címe
  • Rövid történet, indoklás, méltatás arról, hogy mi alapján javasolja az intézményt a díjra (10-20 mondat)

 Egyéneknél:

  • Jelölt neve
  • Cím, ahol a jelölt elérhető (pl. kórház címe)
  • Rövid történet, indoklás, méltatás arról, hogy a jelölt milyen kiemelkedőt tett a családokért (10-20 mondat)

A jelöltek közül választja ki a Családháló az idei díjazottakat. A döntésnél a beérkezett javaslatok száma mellett a beküldött jelölt méltatása is döntő.

A jelölések beküldhetők: 2013. február 8. és 2013 március 10. között.

A díjazottak a Családháló díjat ünnepélyes keretek között kapják meg Budapesten várhatóan 2013. március 23-án.

Forrás: http://csaladhalo.hu