A KOKA Fashion Design Divattervező Pályázatot hirdet! A nemsokára 15 éves születésnapját ünneplő márka olyan tehetséges pályakezdő divattervezők jelentkezését várja, akik még nem mutatták be kollekciójukat a nagyközönség számára, viszont éreznek magukban ambíciót és kitartást, hogy bemutassák a KOKA márka által inspirált kapszula kollekciójukat.
A KOKA márka hisz az egyediségben, kreativitásban valamint abban, hogy a kezdő tervezőket és a kreatív embereket segíteni kell az álmuk megvalósításának rögös útján.
A nemsokára 15 éves születésnapját ünneplő márka ezennel szeretne teret adni és kiemelten foglalkozni a tehetséggondozással, így misem természetesebb, mit, hogy a divat került előtérbe, ennek keretén belül hirdeti meg Divattervező Pályázatát, amelyre olyan tehetséges pályakezdő divattervezők jelentkezését várja, akik még nem mutatták be kollekciójukat a nagyközönség számára, viszont éreznek magukban ambíciót és kitartást, hogy bemutassák a KOKA márka által inspirált kapszula kollekciójukat.
A tervezők egy teljes szettből álló, a KOKA és a sikeres nő inspirálta ruhával és/vagy kiegészítővel – nevezhetnek egyénileg vagy csoportban. A pályázati anyagokat, tervek, anyagminták, leírás és technikai rajzokat 2019. MÁJUS 12-ig online kell eljuttatni vagy kinyomtatva postai úton az alábbi címre.
Cím: 92901, Patas, Pastuchy 233, koka.anna@gmail.com
A beérkezett pályázatokat neves szakmai zsűri
Mgr.art. Kiss Kósa Annamária – KOKA Fashion Design tulajdonosa
Mgr.art. Kolčáková-Szakáll Noémi – képzőművész
Dr. Mayer Éva – Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi oktató
Petz Molnár Lénárd – stylist
bírálja el és választja ki a legjobbnak ítélt 10 pályamunkát, amelyek felkerülnek a Koka fashion Facebook oldalára. A zsűri ebből a 10 munkából választja ki azt az 5 tervezőt, akik végül bemutathatják ruháikat az ősszel megrendezésre kerülő KOKA gálán.
- A nyertesek bemutathatják saját kollekciójukat az ősszel megrendezendő KOKA gálán,
- Bemutatkozási lehetőséget kapnak több hazai magazinban.
- Továbbá a nyertes tervezővel közös munkát biztosít a KOKA Fashion Design.
FONTOS DÁTUMOK A PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE:
- 2019. május 12. – Pályázat, tervek leadási határideje.
- május 20. – A zsűri kiválasztja a legjobb 10 pályázót.
- május 20. – július 24. – Ruhák elkészítése, konzultáció lehetősége Kiss Kósa Annamária tervezővel.
- augusztus 1.- A 10 elődöntős ruha befotózása és az online szavazás elindítása a Kokafashion facebook oldalán.
- augusztus 1.- augusztus 31- Közönségszavazat alapján a legjobb kollekció elnyeri a közönségdíjat és egyenes ágon jut a döntőbe.
- augusztus 31. – A zsűri kihirdeti az 5 döntős pályázót, akik részt vehetnek és megmérettetnek a KOKA gála keretein belül megrendezendő divatbemutatón.
PÁLYÁZATOK FORMÁTUMA:
A ruha terveit pdf formátumban, névvel, elérhetőséggel és rövid bemutatkozó levéllel, inspirációs forrással valamint a kollekció leírásával esetleg technikai rajzaival szükséges elküldeni.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
Olyan pályakezdő divattervezők jelentkezését várjuk, korhatár nélkül, akik még nem mutatták be kollekciójukat vagy nem rendelkeznek saját márkával és szeretnének bemutatkozni.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj