palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének (DUE) már huszonkét éves múltra visszatekintő Tehetségkutató Diákmédia Pályázata 2012-ben is várja a média iránt érdeklődő fiatal tehetségek pályamunkáit.

Az újságíró palánták több kategóriában is pályázhatnak, az év diákújságírója, diákrádiósa, diákfotósa, valamint videoújságírója címet nyerhetik el. Indulni lehet a pályázaton diákszerkesztőségeknek suli újságjukkal, vagy iskolarádiójuk műsorával, az év diáklapja, és az év diákrádiója kategóriában.

Minden kategóriában külön kerül értékelésre az egyetemista, középiskolás és általános iskolai korosztály. A már gyakorlottabb diákmédiásoknak a díjak mellett hatalmas szakmai elismerést, és előrelépést jelent a pályázaton való részvétel.

A beérkezett pályaműveket a DUE gyakorlott szakembereiből, álló zsűri bírálja el. Közülük többen országos médiumoknál dolgoznak, és többjük maga is indult korábban a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán. A pályázat nyerteseit több, mint 1 millió forint értékben díjazza a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete.

A díjátadás minden évben ünnepélyes keretek között zajlik a DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján, melyet májusban a Millenáris Park Fogadó épületében rendez meg a kiemelten közhasznú DUE. A pályázat eredményhirdetése mellett ismert médiaszemélyiségek, hazai sztárok közönségtalálkozói és fellépései színesítik a programot.

A DUE évek óta kiemelkedő feladatának tekinti a fiatal tehetségek támogatását. A havonta megjelenő ingyenes ifjúsági lapját, a DUE Tallózót, valamint az ország számos iskolájában hallható DUE Rádiót fiatal újságírók szerkesztik. A minden nyáron megrendezett Kommunikációs és Média Szaktáborban a diákok gyakorló szakemberektől tanulhatják meg a szakma fortélyait. A táborba sokan a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázata révén jutnak el, hiszen a nyertesek a díjak mellett támogatást is kapnak a táborhoz.

A pályázat beadási határideje: 2012. március 15.

További részletekért, és pontos pályázati kiírásért látogass el honlapunkra: www.due.hu