Elindult az idei EFFIE. A pályázati anyagok elkészítésében idén is segítséget nyújt az EFFIE workshop, amelyet május 16-án rendeznek meg. Az EFFIE reklámhatékonysági versenyt idén 11. alkalommal rendezi meg a Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ). A nevezési időszak május 2-án indult, a versenyzők 12 kategóriában küldhetik be a pályázati anyagokat.
Nevezési határidő: 2012. június 15.
Az EFFIE reklámhatékonysági versenyre idén 12 kategóriában várja a nevezéseket az IAA Magyar Tagozata és a MAKSZ. A szervezők kísérleti jelleggel egy új kategóriát is bevezettek – a „Big Marketing Idea” kategóriába olyan újszerű, eddig nem alkalmazott marketing megoldások bemutatását várják, amelyek döntően hozzájárultak a hatékony eredmény eléréséhez. A tavalyi jubileumi EFFIE kapcsán bevezetett „Hosszú távú hatékonyság” kategóriában is újra várják a pályázati anyagokat, ebben a kategóriában olyan kampányokat fogadnak el, amellyel a pályázó minimum három évig tartósan kiemelkedő eredményeket tud felmutatni. Változás 2012-ben, hogy a „Kis költségvetésű kampány” kategóriában idén kizárólag gazdasági célú, 5 millió forint alatt megvalósult kampányokkal lehet nevezni. A pályázatok leadására 6 hét áll az ügynökségek és a megrendelők rendelkezésére, a határidő 2012. június 15.
„Az EFFIE legfőbb küldetése, hogy évről évre megtalálja, megnevezze és jutalmazza az adott időszak leghatékonyabb kampányait és a mögöttük álló csapatokat. Az elmúlt évben az EFFIE hazai történetének legsikeresebb évét írtuk. Sikerének legfőbb titka az EFFIE állandó megújulása, új kategóriák kialakítása, valamint a kategóriák alakításával az összehasonlíthatóság finomítása. Ennek jegyében született idén az új, „Big Marketing Idea” kategória” – nyilatkozta Megyer Örs, az EFFIE Felügyelő Bizottságának tagja.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is lesz EFFIE workshop, ahol az EFFIE Felügyelő Bizottságának tagjai, zsűritagok, nyertes kampányok alkotói látják el hasznos információkkal a pályázni szándékozókat, valamint technikai tájékoztató is elhangzik majd az idei versenykiírásról, a pályázatok beadásáról. Az EFFIE workshop programja hamarosan elérhető lesz a hivatalos honlapon.
Az EFFIE-re érkező pályázati anyagokat a szokásos értékelési folyamatnak megfelelően neves szakemberekből álló zsűri szeptember elején bírálja el szigorú pontrendszer alapján. Az ünnepélyes díjátadó gálát október 12-én, a Nemzeti Színházban rendezik meg. A tavalyi gálán 36 díjat osztott ki a zsűri, a leghatékonyabb kampánynak járó Platina EFFIE-t a Volkswagen Amarok – Falka kampányáért a Rebel Rouse ügynökség vehette át.
Az EFFIE 2012 támogatói: Sanoma Media, MTVA, Axel Springer, Nemzeti Színház, Sign, Kreatív, RentIT, Copy General, Brand Trend.
Kapcsolat
info@effie.hu
Móra Eszter
eszter@maksz.com
Kaminszky Adrienne
iaahun@mail.datanet
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat