A Szakértői tanulmányutak a korábbi ARION és a CEDEFOP tanulmányutak egyesítésével jött létre, s az Egész életen át tartó tanulás program Transzverzális programjai között kulcsfontosságú szerepet tölt be. Fő célja, hogy támogassa az Európai Uniónak az oktatási és képzési rendszereket érintő célkitűzéseit, ezen belül elősegítse az európai szintű információ- és tapasztalatcserét és az egymástól tanulást oktatási és képzési kérdésekben, terjessze a szakértői tanulmányutak résztvevői által megszerzett ismereteket és nemzetközi tapasztalatokat, összekapcsolja a szakértői tanulmányutakat az Oktatás és képzés 2020 munkaprogrammal, valamint a Bologna és a Koppenhága folyamattal. Minthogy a Szakértői tanulmányutak a Transzverzális programok része, kiváló alkalmat teremt a szektorális programokhoz (Comenius, Erasmus, Grundtvig, Leonardo da Vinci) való kapcsolódáshoz is.
A részt vevő országok:
- az Európai Unió 27 tagállama
- az EGT- és EFTA-országok: Izland, Liechtenstein, Norvégia
- a tagjelölt országok: Horvátország, Törökország
- Svájc
- Albánia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegro és Szerbia
A pályázatra jogosultak köre:
A résztvevők az oktatási és képzési rendszer valamennyi részét (általános, szakmai és műszaki oktatás és képzés) képviselik és képesek a megszerzett tudást multiplikátorként továbbadni.
- helyi, regionális és nemzeti hatóságok képviselői
- oktatási és szakképző intézmények, képzőközpontok, képzési szolgáltatók igazgatói
- tanácsadó intézetek igazgatói
- értékelési és akkreditációs központok vezetői
- munkaközösség-vezetők
- vezető tanárok és tanárképzésben részt vevő oktatók
- oktatási és szakképzési tanfelügyelők
- oktatási és képzési hálózatok és szövetségek vezetői
- pedagógiai és pályaválasztási tanácsadók
- oktatási szolgálatok, munkaügyi központok és tanácsadók képviselői
- humán erőforrás menedzserek
- vállalatok oktatásért és képzésért felelős munkatársai
- kereskedelmi és iparkamarák képviselői
- munkaadói szervezetek képviselői
- szakszervezetek képviselői
- kis- és középvállalatok vezetői és tulajdonosai
- kutatók
Támogatható tevékenységek:
A tapasztalatcsere 3-5 napos nemzetközi tanulmányutak formájában valósul meg, mely során a résztvevő szakértők megismerhetik a fogadó ország oktatási és képzési rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező intézménynek valamely konkrét oktatási, képzési területen elért eredményeit, s azokat összevethetik más országok tapasztalataival. A hazai gyakorlat bemutatása a magyar résztvevő feladata. A választható szakértői tanulmányutak leírását az on-line kurzuskatalógus tartalmazza.
Nemzeti prioritások:
Elsőbbséget élveznek azok a pályázók, akik
- helyi, regionális és nemzeti hatóságok képviselői
- szociális partnerek munkatársai
A tanulmányutak tématerületei:
- Az oktatás, a képzés és a munka világa közötti együttműködés ösztönzése
- A tanárok, az oktatók, valamint az oktatási és képzési intézményeket vezető szakemberek szakmai alapképzésének és továbbképzésének támogatása
- A kulcskompetenciák elsajátításának támogatása a teljes oktatási és képzési rendszerben
- A társadalmi integráció és a nemek közötti egyenlőség támogatása az oktatásban és a képzésben, beleértve a migránsok integrációját is
- Stratégiák kialakítása az egész életen át tartó tanulásra és a mobilitásra
A tanulmányutak altémái a Felhívás hivatalos szövegében, a pályázati dokumentumok között találhatók meg.
A tanulmányutak a témákat az alábbi három szempont szerint vizsgálják:
- általános oktatás,
- szakoktatás és -képzés,
- az egész életen át tartó tanulás átfogó perspektívája (vegyes típusú tanulmányutak)
Pályázati feltételek
Az a pályázó támogatható, aki
- a tanulmányút munkanyelvét legalább középfokon beszéli (B2),
- még nem vett részt szakértői tanulmányúton ebben a programban, vagy ha igen, tanulmányútját 2011 szeptembere előtt szervezték meg,
- olyan témát választ, mely közvetlen kapcsolatban áll szakmai tevékenységével, s ezt a pályázatban egyértelműen bemutatja,
- vállalja a tanulmányúton szerzett tapasztalatok széles körű terjesztését.
Az elnyerhető támogatás összege:
Az elnyerhető támogatás összege függ a célországtól és a tanulmányút munkanapjainak számától. A támogatás az utazás, biztosítás, szállás, étkezés, helyi közlekedés, adminisztrációs és kommunikációs költségekhez járul hozzá. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az ösztöndíjasnak hozzá kell járulnia a tanulmányút költségeihez.
Pályázat benyújtási határidők:
A 2013-2014-es pályázati évben két beadási határidővel lehet pályázni a tanulmányutakon való részvételre:
- 2013. március 28. (postabélyegző dátuma), a 2013. szeptember eleje – 2014. február vége közötti tanulmányutakra – előbírálati határidő: 2013. március 14. (beérkezés dátuma)
- 2013. október 15. (postabélyegző dátuma), a 2014. március eleje – 2014. június vége közötti tanulmányutakra – előbírálati határidő 2013. október 1. (beérkezés dátuma)
Figyelem! A páylázatok on-line beadásának határideje mindkét körben déli 12.00 óra, a pályázati űrlapok is csak addig szerkeszthetők.
A pályázás menete:
A beérkezett pályázatok a regisztrációt követően formai bírálaton esnek át, mely során a pályázati felhívásban, a pályázati űrlapon és annak magyar nyelvű kitöltési útmutatójában szereplő formai követelmények teljesülését ellenőrizzük. Tartalmi bírálatra csak a formai szempontból kifogástalan pályázatok kerülnek. A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a Közalapítványhoz beadott pályázatok esetében hiánypótlást nem fogad el, ugyanakkor az előbírálati határidőig beérkező pályázatok esetében előzetes formai bírálatot végez, és kéri az esetleges hiányosságok pótlását a hivatalos pályázati határidőig.
A pályázat benyújtásának helye, módja:
A pályázati űrlapot az első helyen megjelölt tanulmányút munkanyelvén a Cedefop honlapján, on-line kell kitölteni, jóváhagyni, majd kinyomtatni, és a szükséges aláírásokkal és pecséttel ellátva 1 példányban kell elküldeni a Tempus Közalapítvány postacímére: 1438 Budapest 70, Pf. 508.
Az on-line pályázati űrlap jóváhagyása után a pályázók automatikus válaszban kapnak felhasználó nevet és jelszót, mely lehetővé teszi az adatok módosítását a hivatalos beadási határidőig. A pályázati űrlap kinyomtatása után, bár technikailag lehetséges, de nem célszerű módosítani a pályázat szövegét, mert a Tempus Közalapítvány csak a kinyomtatott, szabályszerűen aláírt és a postacímére eljuttatott pályázatot tekinti hivatalos dokumentumnak, így az értékelést is ez alapján végzi el. Kérjük, hogy a pályázathoz feltétlenül csatolja az érintettségre vonatkozó nyilatkozatot, melyet a pályázati dokumentumok között megtalál. A Szakértői tanulmányutak egyéni pályázati forma, ezért kérjük, hogy két vagy több pályázó azonos vagy nagyrészt megegyező szövegű pályázatot ne adjon be, mert azokat automatikusan elutasítjuk. A felhívás hivatalos szövege, az űrlapok, a kitöltési útmutató, valamint a pályázat kötelező melléklete, az érintettségi nyilatkozat a pályázati dokumentumok között elérhető honlapunkon.
További információk:
A támogatást nyert tanulmányutak megvalósítására 2013. szeptember 1. és 2014. június 30. között kerülhet sor. A résztvevők a szervező intézménnyel egyeztetve egyénileg szervezik meg tanulmányútjukat.
A támogatott által elnyert ösztöndíjat nem lehet megosztani a résztvevő és más személyek között. Az ösztöndíjasok nem vihetik magukkal családtagjaikat a tanulmányútra, hiszen érdekükben semmiféle adminisztratív intézkedés nem tehető és jelenlétük esetleg akadályozná a más országokból érkező résztvevőkkel való kapcsolatteremtést.
Forrás: Szakértői tanulmányutak
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj