![](https://palyazatok.org/wp-content/2021/07/irrigation-1029726_960_720.jpg)
Egyszerűsítik a beruházási típusú vidékfejlesztési pályázatokat (VP) érintő üzleti tervek dokumentációját. Az egyszerűsítés elsősorban az 50 millió forint teljes projektösszeg alatti projekteket érinti.
A Vidékfejlesztési Program kialakításában fontos szempont volt, hogy a többi operatív programhoz igazodó egységes eljárásrend, egyszerűsített támogatástípusok bevezetése és egyszerűsített elbírálás segítse a gazdálkodókat elképzeléseik megvalósításában.
A VP beruházási pályázatait érintő módosítás során a korábban megjelent üzleti tervhez képest átláthatóbb, kevesebb adminisztrációval járó, egyszerűbb üzleti terv kerül megjelentetésre. Fontos különbség, hogy az 50 millió forint teljes projektösszeg alatti támogatásra pályázó ügyfeleknek pénzügyi terv elkészítése sem szükséges a pályázat benyújtása során.
A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy a pályázatok kitöltése során körültekintően járjanak el és a változásoknak megfelelően készítsék el a kérelmüket. Az üzleti terv módosításáról a pályázók a beruházási pályázati felhívások mellékleteiben részletesen tájékozódhatnak.
Korábbi vidékfejlesztéssel kapcsolatos írásaink:
2016 végéig az összes vidékfejlesztési támogatás megnyílik
Vidékfejlesztési pályázatok
Fiatal gazda pályázat ( VP 2-6.1.1-16)
Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése pályázat ( VP 2-4.1.3.3-16)
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat ( VP 2-6.3.1-16 )
Pályázat trágyatárolók építésére ( VP-5-4.1.1.6-15 )
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Állattartó telepek fejlesztésének támogatása pályázat – KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24
Állattartó telepek megújításának támogatása pályázat – KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24
Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása pályázat – KAP-RD01a-RD12-1-24