Az „Élő Erdő Díj” pályázatot a szervezők az „Élet az erdőben” című Európai uniós, Natura 2000-es erdőkről szóló LIFE+ projekt keretében hirdetik meg. A díj célja, hogy figyelemfelkeltéssel járuljon hozzá a biodiverzitás csökkenés megállításához, az európai erdők természetvédelmi státuszának és multi-funkcionalitásának megszilárdításához és a fenntartható erdőgazdálkodás elterjesztéséhez.
Pályázók köre: A pályázatot azon, Magyarországon tevékenykedő magán erdőgazdálkodók, erdőtulajdonosok, szakirányítók nyújthatják be, akik a Natura 2000 hálózat részét képező erdőkben dolgoznak.
Kategóriák:
Tekintettel az eltérő gazdálkodási és természeti adottságokra, a beérkező pályázatokat a zsűri nem rangsorolja, hanem az alábbi területi csoportok szerint értékeli:
- Alföldi régió (Pest megye déli része, Heves megye déli része, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar-, Bács-Kiskun-, Csongrád-, Békés megye)
- Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom megye, Pest megye északi része, Fejér megye, Somogy megye, Tolna megye, Baranya megye)
- Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye soproni régiója)
- Észak-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron megye győri és mosoni régiói, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye)
- Északkelet-magyarországi régió (Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
A pályázati anyag felépítése:
A pályázati anyagban a pályázónak maximum 4000 karakterben kell bemutatnia erdejét, erdőgazdálkodási tevékenységét, különös tekintettel a kiemelt bírálati szempontokra. A pályázó a kiírástól eltérő, egyéb tevékenységét is bemutathatja, amennyiben azt a pályázat értékelése szempontjából fontosnak tartja.
A pályázati anyag mellékleteként a pályázatban szereplő erdőrészletek leíró lapjait csatolni kell, továbbá fényképek, multimédiás anyagok is benyújthatók.
A pályázat beadásának meghosszabbított határideje: 2016. május 27.
Pályázási díj: A pályázat beadása díjmentes
Letölthető dokumentum
Palyazati_adatlap_EloErdo_Dij.docx
Palyazati_adatlap_EloErdo_Dij.pdf
A pályázat beadásának menete:
A pályázatot koordináló WWF Magyarország Alapítvány részére kell benyújtani az eloerdo@wwf.hu címre.
Technikai feltételek: a pályázat szöveges leírását PDF formátumban, a csatolt képeket összesen maximum 5MB méretben, JPEG kiterjesztésben kell elküldeni. Az esetleges multimédiás tartalmakat nem az e-mailhez csatolva, hanem elérési vagy letöltési linken kell a szöveges leírásban szerepeltetni.
A pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap .docx és .pdf formátumban az oldal alján letölthető.
Kiemelt bírálati szempontok:
A pályázatok elbírálása során a zsűri kiemelten figyelembe veszi a természetközeli erdőgazdálkodási módok alkalmazását (szálaló üzemmód, átalakító üzemmód, faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód – részterületen); kíméletes közelítési módok alkalmazását (lovas közelítés, vasló, kis méretű forwarder stb.); valamint a természetvédelmi kezelés érdekében megtett többlet erőfeszítéseket, egyedi természeti értékek felismerését, megőrzését, esetleg érdeklődők számára való bemutatását, szemléltetését.
Azonos elbírálás esetén előnyt jelenthet a közjóléti és rekreációs funkciók ellátása (gazdálkodás bemutatása, erdőpedagógia).
Kizáró okok: Csak olyan pályázat értékelhető, amelyben a pályázó figyelembe vette és betartotta az érvényes környezetvédelmi és természetvédelmi előírásokat. Amennyiben a díjért induló pályázót az elmúlt 5 évben erdővédelmi bírsággal sújtották, pályázata automatikusan érvényét veszti. A pályázaton az állami tulajdonú területen folytatott tevékenység nem nevezhető. A Zsűri tagjai, illetve hozzátartozóik a pályázaton nem indulhatnak.
A Zsűri tagjai:
- A WWF Magyarország Alapítvány képviselője
- A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének képviselője
- A Földművelésügyi Minisztérium képviselője
Díjazás:
A pályázat díja szimbolikus tárgyi nyeremény, valamint a gazdálkodók munkáját segítő felszerelésekre beváltható utalvány.
A pályázat 1 millió forint összdíjazású. Az ünnepélyes díjátadóra, előzetes, írásbeli tájékoztatást követően, kerül sor.
A pályázat bírálatát követően a példás gazdálkodást folytató díjazottakról, tevékenységükről, erdejükről rövid bemutató film készül. A pályázó a pályázata benyújtásával hozzájárul a filmben való szerepléshez, lehetőséget ad a helyszíni forgatásra, mely időpontjának meghatározásában szorosan együttműködik a szervezőkkel. A nyertes pályázó hozzájárul a bemutató film megjelentetéséhez, tudomásul veszi, hogy az abban való szerepléséért javadalmazásban nem részesül; továbbá anyagi és/vagy jogi követelést a szervezők felé nem támaszt.
A pályázatokban megismert jó gyakorlatokból egy online adatbázis készül, melyet a szervezők a szakmai közönség részére hozzáférhetővé tesznek. A pályázó vállalja, hogy díjazása esetén megvizsgálja gazdaságának, mint tanulmányút úti célként való elérhetővé tételének lehetőségeit.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
RRF -6.5.1-23 – Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására