A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége megalapította az Ember Mária Díjat, adózva az írónő emlékének. EMBER MÁRIA (Abádszalók, 1931. április 19. – Budapest, 2001. december 30.) magyar író, író, újságíró, műkritikus, műfordító, történész. Az írónő a holokausztról szóló „Hajtűkanyar” című könyvének a belső oldalára saját kézírással azt írta: „Ennek a könyvnek a tárgya nem „a” zsidó sors. Amit ez a könyv elbeszél, az a magyar történelem.”
Azokat a személyeket kívánjuk a díjjal elismerni akik:
- munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatták a magyar-zsidó együttélés történetét,
- a soá tragikus eseményeit, előzményeit és következményeit, a magyar történelem és kultúra részeként dogozták fel, valamint
- a fentiekkel összefüggésben kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.
A díjat, az elbírálás előkészítésére alakult bizottság előterjesztésére az egyesület elnöksége ítéli oda.
A bizottság tagjai: Vajda Júlia, Bálint András, Sebes József, Sipos András, Szilágyi Ákos, Kardos Tamásné.
A díjra érdemes személyek jelölésére javaslatot /ajánlást/ tehetnek magánszemélyek, szervezetek és testületek is. A javaslatot írásban kell benyújtani a wallenbergegyesulet.elnok@gmail.com e-mail címre, vagy postai úton az egyesület 1363. Budapest, Pf. 39. postafiók címére.
A beküldési határidő: 2017. február 28.
A javaslatot akkor tekintjük érvényesnek ha:
– az határidőben beérkezik,
– az tartalmazza az ajánló nevét, elérhetőségét,
– tartalmazza az ajánlott személy életútjának és a díjra jogosító tevékenységének rövid leírását, valamint
– a díjra javasolt személy elérhetőségét is.
Az elbírálást követően minden ajánlásra írásban válaszolunk. A díjban részesülőket levélben értesítjük és a díjazottak nevét és tevékenységét a sajtóban és az interneten is nyilvánosságra hozzuk.
A díj átadására első ízben 2017. április 19-én, az írónő születésnapján, ünnepélyes keretek között kerül sor.
A díjazottak részére egyedi művészi plakett és oklevél jár.
A díjakkal kapcsolatos további információval a bizottság titkára, Kardos Tamásné /Yvette/ szolgál, aki elérhető a +36 30 9647391 telefonon, vagy az egyesület e-mail címén.
További cikkek a rovatban
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére, kiemelt művészeti célok megvalósítására
Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
Petri-díj
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására
Családi emlék-mentés – pályázat XX. századi dokumentumanyagok felkutatására
Utazási ösztöndíj közép-kelet-európai múzeumi szakembereknek a NEMO Európai Múzeumi Konferenciára
Térfoglalás – városi ötletpályázat művészeti és kulturális projektek támogatására Budapesten
Interreg VI. Szlovénia – Magyarország kis léptékű pályázat
Magyar Speciális Filmfesztivál pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak