EU Újságíró Díja – Együtt a diszkrimináció ellen!A nyolc éve alapított „Együtt a diszkrimináció ellen!” EU Újságíró Díja az egyetlen olyan újságírói pályázat az online és a nyomtatott sajtóban dolgozó újságírók részére, amely az Európai Unión belüli diszkriminációval és sokszínűséggel foglalkozik.
A Díj az Európai Bizottság elismerése azon újságírók számára, akik munkájukon keresztül hozzájárulnak a sokszínűség értékének és előnyeinek jobb megértéséhez, valamint a diszkrimináció elleni küzdelemhez.
A versenyre való jelentkezés egyszerű – olvassa el a versenyszabályzatot, majd küldje el írását online módon.
A 2011-es verseny 2011. november 10-én 12.00 órakor zárul (közép-európai idő szerint).
Részvétel a versenyben
Küldje el pályaművét az online nevezési lap segítségével.
A díjra mások is jelölhetnek újságírókat. Az ilyen nevezést azonban csak akkor fogadjuk el, ha a jelöléshez az újságíró hozzájárul.
A verseny 2011. november 10-én 12.00 órakor (közép-európai idő szerint délben) zárul.
Nevezési díj nincs.
Díjak
A versenyben részt vevő újságírók akár 5000 euró értékű pénzdíjban is részesülhetnek.
Európai díjak: Az európai győztes, valamint a második és a harmadik helyezett 5000 euró, 3500 euró, illetve 2500 euró értékű díjat kap.
Nemzeti díjak: A 27 nemzeti verseny győztesei egyenként 1000 euró értékű díjban részesülnek.
A díjak átadása utalványok formájában történik, amelyek utazásra, diszkriminációval vagy sokszínűséggel kapcsolatos konferenciákon vagy szemináriumokon való részvételre, multimédiás berendezések vagy más professzionális eszközök vásárlására, illetve nyelv- vagy egyéb tanfolyamon való részvételre használhatók fel.
A győztesek a díjjal járó összeget vagy annak egy részét egy általuk választott, diszkriminációval foglalkozó civil szervezetnek is felajánlhatják.
Versenyszabályzat
- Minden pályaműnek érintenie kell a Díj témáját, és európai vonatkozással kell bírnia.
- A versenyre nevezett összes cikket kitöltött online nevezési űrlapnak kell kísérnie.
- A pályázatra olyan írások nyújthatók be, amelyek 2010. szeptember 18. és 2011. november 10. között megjelennek vagy megjelentek valamely bejegyzett sajtótermékben.
- A versenyre nevezett minden írásnak eredetileg valamely nyomtatott vagy online sajtótermékben kell megjelennie. Ide tartoznak a gazdasági társaságok, egyesületek vagy egyetemek kiadványai is. A publikációnak helyet adó sajtótermék szerkesztőségi székhelyének az Európai Unió 27 tagállamának valamelyikében kell lennie.
- Minden pályaműnek írott műnek kell lennie. A fényképes vagy audiovizuális elemekből álló pályaműveket nem fogadjuk el.
- A nevezés határideje: 2011. november 10., 12 óra (közép-európai idő szerint dél).
- A versenyre nevező újságírók legfeljebb három pályaművet küldhetnek be.
- Az írásoknak legalább 3500 karakter terjedelműnek kell lenniük (szóközökkel együtt), de hosszuk nem haladhatja meg a 32 000 karaktert (szóközökkel együtt).
- Az írásokat az Európai Unió 23 hivatalos nyelvének valamelyikén kell benyújtani. Ezek a következők: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.
- Egy pályázat több, egymáshoz kapcsolódó cikket is tartalmazhat (például egy interjút és a hozzá kapcsolódó tényfeltáró cikket), de csak akkor, ha az adott nyomtatott vagy online sajtótermék ugyanazon kiadásában jelentek meg.
- Adott időszakban megjelent cikksorozat is benyújtható egyetlen pályaműként, ha a cikksorozat minden része ugyanabban a nyomtatott vagy online sajtótermékben jelent meg.
- Csoportos nevezéseket is elfogadunk, feltéve, hogy az írás elkészítéséhez jelentősen hozzájáruló összes személy (például a kutatást végzők, az újságírók és a szerkesztők) neve szerepel a nevezési űrlapon, és a csoport létszáma nem haladja meg az öt főt.
- A pályaművet harmadik fél is benyújthatja. A szerzőnek azonban hozzá kell járulnia a nevezéshez. A pályázattal együtt ezt a hozzájárulási nyilatkozatot is be kell nyújtani (itt töltheti le a szükséges beleegyező űrlapot).
- Az Európai Bizottság fenntartja a jogot, hogy a benyújtott írásokat prezentációs anyagaiban és a sajtóban felhasználja, valamint az Újságírói Díj és „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen” kampány promóciója keretében bármilyen módon közzétegye.
- A zsűri döntése végleges. A zsűri fenntartja a jogot minden olyan pályamű elutasítására, amely nem felel meg a versenykiírás feltételeinek. A pályázat benyújtásával a pályázók elfogadják, hogy a zsűri döntése ellen semmiféle jogorvoslattal nem élhetnek.
- A versenyre nevező személy a nevezés benyújtásával elfogadja, hogy a versenyszabályzatot elolvasta és megértette.
- A pályázóknak igazolniuk kell (PDF-dokumentummal vagy a pályázatról készült képernyőfelvétellel), hogy a benyújtott anyag valóban megjelent a sajtóban.
- A versenyben való részvétel alsó korhatára 18 év
Bővebben, nevezés: http://journalistaward.stop-discrimination.info/?lang=hu
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj