11,5 millió euró áll rendelkezésre az ifjúsági munkanélküliség leküzdésére irányuló transznacionális projektekre az Európai Ifjúsági Foglalkoztatási Alap keretében.
A fiatalkori munkanélküliség közös európai kihívás – a szegénységben nevelkedő fiatalok veszélyeztettsége nagyobb, mint a normális körülmények között élő kortársaiké. Társadalmi helyzetük megakadályozza, őket abban, hogy teljes mértékben részt vegyenek a társadalomban, ez ronthatja egészségüket, jólétüket és szakmai jövőjüket. Ezért van szükség közös európai megoldásokra.
2017-ben Izland, Liechtenstein és Norvégia létrehozta a 60,6 millió euró összegű Ifjúsági Foglalkoztatási Alapot, hogy Európa-szerte segítse a különböző szerveződéseket abban, hogy új módszereket találjanak a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére. Az Alap jelenleg 25 projektet támogat, melyek elősegítik a fiatalok fenntartható és minőségi foglalkoztatását 15 kedvezményezett államban, valamint Írországban, Olaszországban és Spanyolországban.
Az EEA és Norvégia támogatásai jelenlegi, a Fiatalok potenciáljának felszabadítása című pályázat, az Alap második felhívása. A pályázati program keretében 11,5 millió eurót tesz elérhetővé a foglalkoztatáshoz, oktatáshoz vagy képzéshez való hozzáférést biztosító kezdeményezések számára.
Támogatási területek
- Innováció és feltárás: olyan projektek, amelyek új, kísérleti megoldásokra összpontosítanak a célcsoportok körében a munkanélküliség leküzdésére és a fiatalok számára fenntartható munkahelyek számának növelésére.
- A know-how és a „jó gyakorlatok” átadása: olyan projektek, amelyek az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezések terén a know-how és a „jó gyakorlatok” átadására összpontosítanak az európai országokban azzal a céllal, hogy minél jobb minőségű munkahelyeket és alacsonyabb munkanélküliségi arányokat teremtsenek a célcsoporton belüli fiatalok körében.
- Elemzés és kutatás: transznacionális kutatási hálózatok, amelyek ötleteket, elméleteket, gyakorlatokat és tapasztalatokat osztanak meg a fiatalok foglalkoztatásának kezelését célzó kezdeményezések hatástanulmányainak értékeléséről és elvégzéséről; valamint az együttműködő kutatóintézetek közös pályázatai, amelyek kapacitásuk növelését tervezik a doktorjelöltek támogatásával a hatástanulmányok területén. Az idősebb (25 év feletti) NEET fiatalokat, a fiatal NEET anyákat, a tartósan munkanélküli és hátrányos helyzetű csoportokat célzó beavatkozások transznacionális elemzései és értékelése, valamint a COVID-19 járvány célcsoportokra gyakorolt hatásainak kutatása az Alap sajátos prioritása .
Pályázók köre
A támogatható projektpartnerek lehetnek jogi személyek, állami vagy magánszervezetek, kereskedelmi vagy nem kereskedelmi és civil szervezetek, pl.:
- önkormányzatok
- regionális szervezetek
- állami szervezeti egységek, állami szervezetek és állami vállalkozások
- kooperatívák
- kereskedelmi vállalkozások
- társadalmi vállalkozások
- köz- és magánoktatási és kutatási intézetek
A projektjavaslat benyújtása
Az ajánlatot elektronikus úton kell benyújtani az Alapkezelő rendszerén keresztül. A jelentkezés kitöltése előtt regisztrálni kell az EGREG rendszerre.
Az elnyerhető támogatás összege: min. 1 millió euró, max. 2 millió euró
Letölthető dokumentum
YE Fund 2nd call for proposals
A pályázatok benyújtásának határideje 2021. január 5., brüsszeli idő szerint 12:00 (dél).
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra