palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Falumegújítási Díj 2009 nyertesek

falumegujitas dij 2009Megszületett a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint a földművelésügyi miniszter és vidékfejlesztési miniszter által meghirdetett Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. pályázat eredménye. A pályázat célja a legjobb magyarországi falumegújítási tevékenységek, a kiemelkedő, példamutató intézkedések, kezdeményezések felkutatása és díjazása. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeinek tovább javítása, jó példával elindítani ezen az úton az ebből eddig még kimaradt falvakat, mozgalommá szervezni a falumegújítást.


A falumegújítási tevékenység kibontakoztatását segítették az FVM képzései, az NFGM adott tárgyú, a falvaknak ingyenesen eljuttatott szakmai kiadványai, külön lendületet adott a LEADER-program, a helyi kezdeményezéseken alapuló megújulás, a helyi identitástudat felélesztése vagy kialakítása, a vidékfejlesztési stratégiák megalkotása.

A harmadik alkalommal meghirdetett „Magyarországi Falumegújítási Díj” ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj 2010.” Pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. Ez egészült ki néhány magyarországi követelménnyel. A magyarországi díj további célja volt, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Éppen ezért a honi versengés mottója és fő céljai megegyeztek az európaival, hogy az adott területen legkiválóbb település mutatkozhasson be a nemzetközi porondon.

A falumegújításban alapvető fontosságú az átfogó, a település életének minden elemére kiterjedő szemlélet. Az idén az így tevékenykedő települések között a mottónak azok a falvak és vidéki közösségek feleltek meg leginkább, ahol a fő célok megvalósításához „új energiákat” is használnak. Ez kétféle tartalmat takar. Egyrészt alternatív, helyi energiaforrások használatát, autonóm energetikai vagy egyéb ellátórendszerek kialakítását, illetve az erőforrásokkal való felelősségteljes gazdálkodást, másrészt a szellemi energiák felszabadítását, generációk közti szolidaritást, kisebbségek, esetleg idegenek integrációját, falu-város közti kölcsönösségi alapú kapcsolatot.

Eredmények (az egyes kategóriákon belüli felsorolás ABC sorrendben):

A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért – 2009

ALSÓMOCSOLÁD (Baranya megye)
A győztes képviseli Magyarországot az „Európai Falumegújítási Díj – 2010” versenyen.

Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért – 2009

  • BICSÉRD (Baranya megye)
  • CSEMŐ (Pest megye)
  • HERNÁD (Pest megye)
  • KUNSZIGET (Győr-Moson-Sopron megye)
  • ÚJSZILVÁS (Pest megye)

Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás egyes területein elért kiemelkedő teljesítményért – 2009

  • ISZKASZENTGYÖRGY (Fejér megye)
  • GELSE (Zala megye)
  • GYÖNGYÖSSOLYMOS (Heves megye)

Dícsérő oklevél a falumegújításban tett különleges teljesítményért

  • PATCA (Somogy megye)

A pályázatot meghirdetők, valamint a lebonyolításban résztvevő Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozata, a regionális fejlesztési ügynökségek gratulálnak az elismerésekhez. Minden díjazottat szeretettel várnak a 2009. évi. Magyarországi Falumegújítási Díj 2010. tavaszi díjátadó ünnepségére, egyben falumegújítási konferenciára a 2007. évi Díj győzteséhez, Kazárra (Nógrád megye). Itt különdíjak is átadásra kerülnek. A díjazottak lehetőséget kapnak településük, falumegújító tevékenységük bemutatására. A rendezvény pontos időpontjáról mindenki értesítést kap.

Forrás: ÖM