Az OTP Fáy András Alapítvány „Fáy újratöltve – médiapályázat”. A pályázat célja, hogy az OTP Fáy András Alapítvány újabb népszerű pályázatot hirdessen, melynek segítségével több száz fiatalhoz elérhet az Alapítvány híre, valamint ezek a fiatalok szerepet vállalhatnak, segíthetnek az Alapítvány arculatának megtervezésében, illetve az OTP Bank e-banking szolgáltatásának népszerűsítésében.
Kiíró: OTP Fáy András Alapítvány
Pályázat címe: Fáy újratöltve médiapályázat
Pályázhatnak: Magyar állampolgárságú középiskolások és felsőoktatásban nappali szakon tanuló diákok, vagy ezen intézmények diákjainak maximum három fős csoportja.
Pályázatok benyújtási határideje: 2010. november 15.
A pályázaton résztvevők két kategóriában adhatnak be műveket.
- OTP Fáy András Alapítvány imázs – honlap arculat és plakát grafikai tervezése
- Kisfilm, filmetűd „Az én internetes bankom” az alábbi témák egyikével:
- környezettudatosság és e-banking
- az e-banking előnyei
- az első lépések… – kreatív oktatófilm az e-bankingról
A részvétel feltételei: A pályázaton azon magyarországi állandó lakhellyel rendelkező középiskolások, vagy nappali szakon felsőoktatásban tanulók vehetnek részt, a pályázók életkora 14-24 év. Pályázni egyénileg és csoportosan is lehet. Egy csoportban maximum három fő vehet részt.
A pályázatok formai követelménye:
A kisfilmekkel kapcsolatos formai követelmények:
- Maximum 2-3 perces kisfilmek
- Elfogadott formátumok: .flv, .avi (CD-re, DVD-re kiírva)
A honlap és plakát arculattal kapcsolatos formai követelmények:
- egy darab honlapdesignt és egy darab plakáttervet CD-n, vagy DVD-n (.ai, vagy .eps formátumban, valamint mindegyikből egy-egy .jpg formátum is elvárás)
- az OTP Fáy András Alapítvány logója és szlogenje nem változtatható (a logó itt letölthető)
A fentieken túl minden pályázó köteles az alábbi dokumentumokat nyomtatott formában csatolni a pályaművéhez:
- Pályázati adatlap két példányban a pályázati anyaghoz nyomtatottan csatolva (itt letölthető)
- Témaválasztás indoklása (maximum egy A4-es oldalon)
- A pályázó által aláírt nyilatkozat, amely szerint a pályázó elfogadja a pályázati feltételeket (nyomtatva) (itt letölthető).
Pályázónként maximum két pályamunka nyújtható be az OTP Fáy András Alapítvány „Fáy újratöltve” pályázatra.
A pályázat díjazása: A pályázat nyertesei összesen 1,5 millió forint összdíjazásban részesülnek, melynek kategóriánkénti és korcsoportonkénti pénzösszegét a zsűri határozza meg. Az OTP Fáy András Alapítvány honlapján az elkészült pályaművek közönségszavazáson is részt vesznek, melynek nyereményei az alábbiak:
Kisfilmek esetében:
- Egy darab digitális videokamera
- Két darab digitális fényképezőgép
Arculati tervek esetében:
- Egy darab laptop
- Két darab digitalizáló tábla
A zsűri tagjai:
- Azurák Csaba, az OTP Fáy András Alapítvány kurátora,
- Balogh Gabriella, az OTP Fáy András Alapítvány kurátora és
- Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója
A pályázatokat zárt borítékban az alábbi címre kérjük elküldeni: 1876 Budapest Nádor u. 16
A pályázat elbírálásának határideje: 2010. december 15.
Eredményhirdetés: A sikeres pályázókat a kiíró írásban értesíti. A nyertes pályázatok listáját az OTP Fáy András Alapítvány honlapján (www.otpfayalapitvany.hu) is teszi közzé.
Letölthető dokumentumok
Forrás: www.otpfayalapitvany.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat