Felhívás karnagyi kurzusra

A Budapesti Vándor Kórus olyan fiatal gyakorló és leendő kórusvezetőket (aktív tagok), valamint amatőr énekeseket (passzív tagok) hív műhelyébe, akik szeretnék megtapasztalni, hogyan kell dolgozni egy magas szintű amatőr kórussal, emellett szeretnének megismerkedni a Kodály-év kapcsán néhány Kodály-, valamint a kórus repertoárján lévő más, elsősorban kortárs művel. A műhely résztvevői segítséget kapnak a speciális előadói megoldások eldöntésében, helyes tempók megválasztásában, frazeálási, dinamikai problémákban, vezényléstechnikai készségek fejlesztésében, és abban, hogy hogyan lehet megfelelő szinten és biztonsággal felkészíteni egy amatőr kórust a szereplésre.

A Budapesti Vándor Kórus elsősorban amatőr tagokból álló, immáron 75 éves kórus, amely az évek során a hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedő sikereket ért el (négy ezüst diploma, egy kategória győztes arany diploma – 2005, Bad Ischl, további két arany diploma – 2006 Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusverseny, 2009 Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, „Kiemelt Hangversenykórus” minősítés a KÓTA minősítő hangversenyén). Repertoárján a reneszánsztól a 21. századig minden korszak képviselteti magát.

A műhelymunkára olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik vegyes kari repertoár-jártasságukat kívánják csiszolni, akik egy kiváló, jó hangulatú amatőr együttes élén szeretnék vezénylés-technikájukat javítani, művészi elképzeléseiket hangzó formába önteni.

A műhely ideje alatt a kórus Artisjus-díjas karnagya és művészeti vezetője, Németh Zsuzsanna, továbbá Dr. Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy irányítják a résztvevők munkáját. A kurzus első napján Dr. Schmiedt Annamária Artisjus-díjas énekes tart előadást.

A műhely programja:

2011. október 12. (péntek): 10.00-12.30 és 13.30-16.00 óra között vezénylésgyakorlat, a darabok technikai megvalósításának áttekintése. 17.00 órakor Dr. Schmiedt Annamária előadása A hangképzés módszerei címmel, majd 20.00 óráig  próba a kórussal.

2011. október 13. (szombat): 9.00-12.00 óra között vezénylésgyakorlat,  13.00-15.30 illetve 16.00-18.00 között próba a kórussal. 18 órakor előadás (később egyeztetett zenei témából). Előadás után igény szerinti tapasztalatcsere a vezénylőkkel.

2011. október 14. (vasárnap): 9.00-12.00 óra között helyszíni próba az esti hangversenyre. 16.00 óra záró koncert az Erzsébetvárosi Közösségi Házban, utána a műhely tapasztalatainak szakmai értékelése a vezénylőkkel.

A műhelymunkában szereplő művek listája:

1.csoport

Victoria: O Magnum Mysterium

Pachelbel: Singet dem Herrn

Csemiczky Miklós: Pater noster

2. csoport

Kodály Zoltán: Szép könyörgés

Kodály: Adventi ének

Kodály: Ének Szent István királyhoz (kis vegyes kari)

3. csoport

Bárdos: Széles a Duna

Hrisztov: Legénybúcsú

Cosetto: Hora Ali

Kérjük a vezénylőket, hogy a fent megadott három csoport darabjai közül  válasszanak ki legalább két művet (csoportonként egy-egy), és ezt tüntessék fel a jelentkezési lapjukon.

A kurzus végén megrendezésre kerülő nyilvános hangversenyen ezek közül a művek közül személyenként csak egy hangzik majd el. A vezénylőnek az idő rövidsége miatt ezt lesz alkalma a kórus előtt betanítani, a saját zenei ízlésének megfelelően megformálni.

A műhelymunka során lehetőség van több művel is foglalkozni, akár olyannal is, amelyet nem tartalmaz a lista (ezt kérjük a jelentkezési lapon szintén előre jelezni). Részletesebb információk a szakmai programmal kapcsolatban a kórus honlapján találhatók a Budapesti Vándor-műhely link alatt.

További információk:

Szállás: kollégiumban, 2 -3 ágyas szobákban, igény szerint (részletek a honlapon).

Étkezés: teljes vagy részleges ellátás (részletek a honlapon).

Részvételi díj: aktív tagoknak 16.000 Ft, passzív tagoknak 5.000 Ft, ami a szakmai kurzus részvételi díja, nem tartalmazza a szállás és étkezési költségeket. Aktív tagoktól a részvételi szándék megerősítése érdekében 6.000 Ft előleg befizetését kérjük legkésőbb 2012. szeptember 30-ig a 11712004-20333106 OTP számlaszámra. Az egyszerűbb beazonosítás érdekében közleményként kérjük feltüntetni a feladó nevét. Az előleggel csökkentett részvételi díj (aktív tagok), vagy a teljes részvételi díj (passzív tagok) összegét érkezéskor, a helyszínen kérjük befizetni. Az előleget a résztvevő visszalépése esetén nem áll módunkban visszaadni.

Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a műhelymunkára jelentkező aktív résztvevők közül maximum 9 főt áll módunkban fogadni a jelentkezés sorrendjében és a kitöltött jelentkezési lap információi alapján. A jelentkezőket 2012. szeptember 30-ig e-mailben értesítjük.

Felhívjuk továbbá a résztvevők figyelmét, hogy a jelentkezési lapon közölt információk, és az előleg beérkezése alapján vesszük figyelembe azt, hogy a záró hangversenyen ki, mit fog majd vezényelni.

Kapcsolat: Az esetlegesen felmerülő kérdésekkel kapcsolatban Sassné dr. Berényi Eszter áll rendelkezésre a +3630/362-9950-es telefonszámon, valamint a vandor.revesz@gmail.com email címen. Az előzetesen meghirdetett információk folyamatosan változhatnak és bővülhetnek, amely a kórus honlapján, a www.vandorkorus.hu, oldalon követhető nyomon.

Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 23.

További pályázatok