A Szabad Tér Színház felhívása a budapesti óvodások és iskolások, valamint amatőr hagyományőrző és művészeti csoportok, továbbá művészeti intézmények hallgatói számára.
Jelentkezési határidő: 2013 november 22.
A Szabad Tér Színház fellépési lehetőséget biztosít az általa 2013. november 29. és december 24. között a Városháza parkban megrendezésre kerülő ADVENT BUDAPESTEN elnevezésű új, kulturális téli fesztiválon:
- Budapest 23 kerületének óvodás és iskolás csoportjai számára – hétköznaponként
- amatőr hagyományőrző és művészeti csoportok (kórusok, zenekarok, tánccsoportok, amatőr színjátszó körök, színtársulatok, népzenészek stb.) számára – hétköznap esténként
- művészeti intézmények hallgatói számára (zeneiskolai, egyetemi vagy zeneművészeti karok szólistái, kórusai, együttesei, színitanodák, drámatagozatos iskolák) – hétköznap esténként
A fellépés helyszíne a Sátor Színház, amely egy színházi alaptechnikával felszerelt, fűtött, 100 fős nézőtérrel rendelkező, kizárólag a fesztivál idejére felállított alkalmi játszóhely.
JELENTKEZÉS
- minimum 30, maximum 50 perces műsorral
- melynek tartalma kapcsolódik a karácsonyi ünnepkörhöz illetve a szeretet ünnepének tematikájához
- sajto@szabadter.hu (Miklós Melánia), 3755-922/112
- Határidő: 2013. november 22.
Időpontfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik, a szabad időpontok függvényében!
A fellépőknek díjazást nem áll módunkban fizetni, bérleti díjat nem kérünk!
Link: http://www.szabadter.hu/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak