2012. őszén megnyitja kapuját egy független előadó- és alkotóművészeti inkubátorház a Jurányi utca 1-3. szám alatti, jelenleg üresen álló iskola épületében. A ház üzemeltetője, a FÜGE célja, egy olyan produkciós inkubátorház kialakítása, ahol irodákat, próbatermeket, raktárakat tudunk biztosítani a független előadó-művészeti és civil terület számára. Tulajdonképpen egy aktív, működő háttér, egy alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása, ahol számos produkció elő- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunkák, jelmezkészítések, zártkörű munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat ott.
Nem befogadószínház, hanem elsősorban egy Produkciós Ház lesz ez, ahol a hangsúly nemcsak az előadáson, hanem az azt megelőző menedzsmenti, alkotói, művészeti munkán lesz a terv megszületésétől a megvalósulásig.
Nem más, mint egy életképes és fenntartható, tágabb értelemben vett társadalmi és kulturális közösségi tér megvalósítása a cél.
A ház az arculatát és profilját a beköltöző több mint 15 szervezet aktivitásának köszönhetően könnyen megtalálta, ugyanakkor ennek a sokszínűségnek és multifunkciónak keresi a megfelelő NEVET.
Várjuk a kreatív javaslatokat a fugeprodukcio@gmail.com e-mail címre „Jurányi Névpályázat 2012” tárgyszóval az alábbi ADATLAP beküldésével.
Letölthető dokumentumok
http://www.fugeprodukcio.hu/hu/526-n%C3%A9vp%C3%A1ly%C3%A1zat
Határidő: 2012. szeptember 23.
Díj: 50.000 Ft pénzjutalom és egy éves klubkártya, amely különböző kedvezményekre jogosítja fel a tulajdonosát a Házon belül
Hivatalos eredményhirdetés: 2012. októberében a Ház megnyitóján
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak