palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Furmint Február logópályázat

vinoport pályázatPályázat Furmint Február logójának megtervezésére!

A Furmint Február filozófiája

„Egyre többen, többször és hangosabban mondják – borok és emberek egyaránt -, hogy a furmint egy kiemelkedő szőlőfajta. A képet tovább szépíti a tény, hogy szinte kizárólag a miénk. Úgy gondoljuk, hogy ezt az üzenetet érdemes lenne minél több emberhez eljuttatni, ez pedig a legjobban akkor sikerülhet, ha összefogunk, és ezért a célért együtt iszunk furmintot februárban.”

A Furmint Február egy civil összefogás keretében megvalósuló programsorozat. A hozzá csatlakozók saját eszközeiket vetik be azért, hogy február folyamán felhívják az emberek figyelmét erre a magyar szőlőfajtára: az éttermek pohárra kínálják és kiemelten ajánlják, a kereskedők csomagokat állítanak össze és tematikus kóstolókat tartanak, a legkiemelkedőbb furmintot készítő pincészetek pedig közös kóstolót tartanak, ahol együtt mutatják be száraz furmintjaikat. A most kiírt pályázatban azt a logót keressünk, amely ezt az összefogást és programsorozatot jelképezi majd.

Mit kell tudni a furmintról?

A furmint egy, szinte kizárólag hazánkban termesztett fehérszőlőfajta, amelyből magas minőségben készülnek borok főleg Tokajban és Somlón. Míg sokáig magas savtartalma miatt inkább édes borok alapanyagának szánták, az utóbbi években egyre nő a tekintélye gazdag aromatikájú, hordós érlelésű száraz fehérborainak. A viszonylag késői szüretelésű, komoly, száraz borok a hazai fehérbor-kínálat felső szegmensébe tartoznak, és méltóképpen jeleníthetik meg a magyar borkultúrát a világ borértő köreiben.

A Furmint Február logó pályázatának 7 tagú zsűrijébe már elfogadta a meghívást:

  • Bodó Judit, a fiatal borászgeneráció elismert tagja, a Bott Pince borásza
  • Gazda Albert, az Index Kultúra rovatának vezetője, az http://albertgazda.blog.hu/ szerzője
  • Ipacs Géza, hazánk vezető boros címke tervezője, az Apacs Stúdió vezetője
  • Szepsy István, 2001-ben az Év Bortermelője, meghatározó tokaji borász
  • Tálos Attila, piacvezető hazai borkereskedés, a Bortársaság ügyvezetője

Beadási határidő: 2010. szeptember 30.

Beadás formátuma:

  • digitális állományként, elsősorban vektoros formátumban (ai, cdr, dxf);
  • ha ez technikai okok miatt nem oldható meg, raszteres formátumban (gif, jpg, tiff) is lehetséges

Beadandó logó-változatok:

  • színes (RGB vagy CMYK);
  • szürkeárnyalatos

A pályázat díjai:

Első helyezett: 150 000 forint értékű borcsomag

További különdíjak is átadásra kerülnek!

A pályázat kiírója: Gourmandnet Kft. (székhely: 1034 Budapest, Nagyszombat u. 25. 2/85)

A pályaműveket a Furmint Február szervezőjének, a Vinoport.hu Online Bormagazin szerkesztőségébe kell eljuttatni:

Vinoport.hu az Online Bormagazin

www.vinoport.hu

Gourmnandnet Kft.

1034 Budapest, Nagyszombat u. 25. 2/85.

06-30-740-8261

info@vinoport.hu

További feltételek:

  • a pályázati anyagban nem szerepelhet olyan tartalom, amely  bármely harmadik személy szerzői jogát sértené, vagy amely bármely más, korábbi pályázaton már benyújtásra került. Az ennek megsértéséből eredő minden felelősség a pályázót terheli.
  • a pályázók a pályázati anyag benyújtásával féltetlen és visszavonhatatlan hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy pályázatuk nyertessége esetén annak tartalmával a Gourmandnet Kft. kizárólagosan rendelkezzen, és azt felhasználhassa (felhasználási engedély). A teljes körű és kizárólagos felhasználási engedély különösen kiterjed arra is, hogy a Gourmandnet Kft. a felhasználási engedélyt harmadik személyre átruházza, vagy harmadik személynek további felhasználási engedélyt adjon. Erre tekintettel a pályázó a pályázati anyagban foglalt tartalommal és művekkel kapcsolatos szerzői vagyoni jogait a pályázat nyertessége esetén teljes körűen és kizárólagosan a Gourmandnet Kft.-re ruházza át.
  • a pályázati anyag benyújtása a jelen pályázati kiírásban foglalt feltételeknek a pályázó által minden további nyilatkozat nélküli történő elfogadását jelenti.