palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

„Futura Óbuda – A Jövő Óbudája, Óbuda Jövője” alkotói pályázat

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2019-ben ötödik alkalommal rendezi meg az Óbudai Képzőművészeti Tárlatot a vonatkozó képzőművészeti pályázatára a jövő Óbudáját vizionáló műveket vár.

A korábbi évek tematikus tárlatai, a 2016-os „Óbuda-Aquincum, személyes utak egy antik világba”, illetve a 2017-es „SZINDBÁD – ÓBUDA” címmel megrendezett kiállítások a városrész múltját helyezték a fókuszba. Ezzel szemben a 2018-as „NAP MINT NAP – jelen idő Óbudán” címmel meghirdetett tárlat már jelenkorunk kihívásaira, jelenségeire reflektált, felvillantva a városrész ismerős motívumait, az itt élők hétköznapjait, a múltból a jelenbe, a mindennapokba átlépő kortársakat.

A III. kerületi Önkormányzat és a tárlat szakmai kuratóriuma ezúttal a korábbi évek sikerrel megrendezett kiállításai után – a megkezdett tematikát folytatva – idei képzőművészeti pályázatára a tárlatra jelentkező művészektől a jövő Óbudáját vizionáló műveket vár.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2019-ben „FUTURA ÓBUDA – A JÖVŐ ÓBUDÁJA, ÓBUDA JÖVŐJE” címmel képzőművészeti pályázatot hirdet.

Merre tart a városrész fejlődése, hogyan változik és milyenné válhat Óbuda? Milyen remények, milyen álmok vagy milyen szorongató, elkerülni való jövőképek merülhetnek föl bennünk, s az elgondolásaikat vizuálisan, művészi módon megragadni képes képzőművészek képzeletvilágában?

A festők, szobrászok, grafikusok vagy intermédia művészek milyen formában, miféle eszközökkel teszik láthatóvá, átélhetővé számunkra a jövő sejtéseit? Az Óbuda jövőjéről megszülető művek így – mint cseppben a tenger – tükrözik majd vissza nekünk azt a jövendőbeli világot, amit a pályázó alkotók megálmodnak.

A kétfordulós, nyílt beadású pályázaton részt vehet minden olyan professzionális alkotóművész, aki művészi tevékenységét hivatásszerűen végzi.

Várjuk azoknak a művészeknek az alkotásait, akik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjaként, és/vagy valamely művészeti- szakmai szervezet aktív tagjaként is rendszeresen kiállító művészek.

Pályázhatnak továbbá azok a pályakezdő képzőművészek, akik rendelkeznek valamely szakirányú felsőoktatási intézményben szerzett művész diplomával, illetve a képzőművészeti felsőoktatásban végzik jelenleg tanulmányaikat.

A „FUTURA ÓBUDA – A JÖVŐ ÓBUDÁJA, ÓBUDA JÖVŐJE” című kétfordulós pályázaton bármely alkotói eljárással, technikával, médiumban készült képzőművészeti alkotással lehet részt venni. Csak a kiírásban szereplő témára reflektáló, más kiállításon és korábbi pályázaton még nem szerepelt, új képzőművészeti alkotásokat várunk.

A pályázás menete
Az a képzőművész, aki az V. Óbudai Képzőművészeti Tárlaton való szereplésre hirdetett kétfordulós pályázaton és az Önkormányzat által felajánlott díj elnyerésének versenyében részt kíván venni, kérjük, töltse ki a jelentkezési lapot az alábbiak szerint:

A pályázaton a nevezési lap kitöltésével vehet részt, mely a www.obudaitarlatok.hu/kepzomuveszetitarlat/nevezesi-lap menüpont alatt található. Nevezni szeptember 9 – 29. között lehet.

Beadandó a kiállításra szánt – alkotónként 1 db 2018-nál nem régebbi – műtárgyról készített, jó minőségű digitális reprodukció, vagy nem hagyományos táblakép, szobor, grafika esetén (pl. installáció) a mű leírása és vázlata, makett fotója.
A beküldendő fájl fotója .jpg legyen, amelynek hosszabbik oldali mérete minimum 3000 pixel.
A képfájlok elnevezése: max. 40 karakter, ékezetek, szóközök nélkül, kisbetűvel.
A pályázatra alkotónként 1 db olyan mű reprodukciója nyújtható be, mely eredeti műalkotás befoglaló mérete nem haladhatja meg az 1,5 négyzetmétert!
Mellékeljen egy darab négyzet alakú, jó minőségű digitális portréfotót is az alkotóról, maximum 6 MB-os terjedelemben – a fotó keletkezésének idejét és készítőjének nevét is kérjük megjelölni.
Csatolandó egy művészi „ars poetica” is – maximum 1500 karakter (leütés szóközökkel).
A mű installálására vonatkozó speciális igények leírása.
A kész műtárgy vagy a műalkotás tervének leírása – maximum 1500 karakter (leütés szóközökkel).
A pályázattal kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon: www.obudaitarlatok.hu/kepzomuveszetitarlat

Nevezési lap

Díjazás

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az alábbi szakmai díjak odaítélésével ismeri el a kimagasló művészeti teljesítményeket:

  • I. díj: nettó 1.000.000.-Ft.
  • II. díj: nettó 800.000.-Ft.
  • III. díj: nettó 600.000.-Ft.

A díjazott művészek hozzájárulnak, hogy műveik a díjazás fejében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonába kerüljenek.

Az Önkormányzat különdíjak adományozásáról is dönthet, valamint a Kortárs Művészeti Gyűjteménye gyarapításához a kiállítás anyagából további műveket is megvásárolhat.

A tárlatra beválogatott művekről nyomtatott és elektronikus katalógus is készül majd.

Pályázati naptár

A pályázat I. fordulóján a digitálisan benyújtott reprodukciók alapján a pályázati anyagokat értékeli majd a szakmai zsűri. A válogató műbírálat eredményét, a zsűri döntését 2019. október 18-ig e-mailben megküldjük a pályázóknak.

A bizottság szakmai döntése alapján a pályázat II. fordulóján kiválasztott művészek számára a műtárgyak beadása október 21 – 25. között (kivéve október 23.) történik az Esernyős Galériában.

Azoknak az alkotóknak, akiknek munkáit a zsűri végül beválogatja a kiállításra, a tárlaton való szereplés további részleteiről, installációs és technikai lehetőségekről és elvárásokról, szerzői jogokról, a díjadományozásról és minden a kiállítással kapcsolatos körülményről időben nyújtunk majd tájékoztatást.

A kiállítás a beválogatott művekből várhatóan 2019. december 18-án nyílik az Esernyős Galériában.

Bízunk abban, hogy a beérkező pályázatok mennyisége és szakmai színvonala segíti az V. Óbudai Képzőművészeti Tárlat sikeres megvalósítását

Kapcsolat
A kiállítással és a pályázattal kapcsolatos kérdésekre Csépányi Andrea kulturális és turisztikai referens készséggel válaszol a csepanyi.andrea@obuda.hu e-mail címen, vagy a +36 1 437 8553-as telefonszámon.

V. Óbudai Képzőművészeti Tárlat„FUTURA ÓBUDA – A JÖVŐ ÓBUDÁJA, ÓBUDA JÖVŐJE”