Egész életen át tartó tanulás program – Grundtvig látogatások és cserék. A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.
Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, a felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik a tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2013. szeptember 17.
Részt vevő országok köre: a 28 EU-tagállam, továbbá Norvégia, Izland, Liechtenstein, Törökország és Svájc
Támogatható tevékenységek: A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.
Pályázati feltételek:
- A tanulmányút 1 – 90 napig tarthat.
- A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
- Tanulmányutakon, melyek alapja egy egyénileg kidolgozott munkaprogram, legfeljebb két fő vehet részt azonos időpontban azonos munkaprogrammal.
- Meghatározott programmal rendelkező kurzusok esetén (pl.: konferenciák) adott tanulmányútra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
- Pályázatíró, illetve projektmenedzsment szemináriumon való részvétel nem támogatható.
- Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig látogatások és cserék támogatást.
A támogatás mértéke:
Támogatás a következő költségtételekre igényelhető: utazás, kurzusdíj, megélhetés, egyéb költségek (pl. nyelvi felkészülés).
A támogatási összeg felső határa 2 hetes kiutazás esetén 2000 euró, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euró.
A pályázat beadási határideje: 2013. szeptember 17. (a 2014. január 1. és 2014. április 30. között kezdődő kiutazásokra)
A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu.
További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu
További cikkek a rovatban
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára