„Hungarikumok határon innen és túl” – sikeres magyar termékek, vállalkozások a Kárpát-medencében. A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány pályázatot hirdet Kárpát-medencei főiskolás és egyetemista fiatalok körében magyar hagyományokon alapuló, egyediségével, különlegességével, magyarságra jellemző tulajdonságai révén kiemelkedő, sikeres termékek, vállalkozások, innovatív megoldások bemutatására.
A sikeres pályázók 10-50.000 Ft értékű ösztöndíjban és könyvjutalomban részesülnek, valamint részt vehetnek az Alapítvány fenti témában meghirdetett Kárpát-medencei nyári egyetemén, melyet 2016 augusztusában lesz Székelyföldön.
A pályaműveket a következő témakörökben várják:
- Valamely hungarikumként elismert, vagy még el nem ismert, de magyar vállalkozók által önállóan fejlesztett, előállított és értékesített termék, vállalkozás, vagy szolgáltatás bemutatása bármely magyarok által lakott régióban (hatásai, eredményei).
- Példaértékű regionális gazdasági összefogás, termelési és értékesítési egyesületek, szövetségek valamely hazai, illetve határon túli magyar területen.
- Magyar termékek levédésének hazai, Kárpát-medencei és szélesebb értelemben vett nemzetközi lehetőségei (Hungarikum Bizottság, környező országok, EU, Európa, Világ, stb.), magyar termékek népszerűsítése, értékesítése a szűkebb régióban és nemzetközi szinten (pl. székely Góbé megjelölésű termékek, stb.).
- Még meg nem valósult innovatív ötletek, melyek amennyiben megvalósulnának, az nagymértékben segítenék az adott régió fiataljainak munkalehetőségeit, ezáltal az anyanyelv megtartását, a magyarság anyagi/szellemi/számbeli gyarapodását.
A pályázati anyag kötelező melléklete: 1 oldalas önéletrajz (név, születési dátum, lakcím, telefonszám megadásával.)
A tanulmány pontos hivatkozások nélkül nem fogadható el!!!
Formai követelmények: 10-15 oldal terjedelem, betűtípus: Times New Roman 12, 1,5-es sorköz, 2,5-es margó
Beadási határidő: 2016. május 15.
A pályaműveket és a kérdéseiket a következő címre lehet beküldeni: mfhn@mfhnalap.org
Részletes pályázati kiírás: Hungarikumok határon innen és túl ösztöndíj és pályázat
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat