palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Idén is folytatja a Goodyear a Biztonságos Óvoda programot

Biztonságos Óvoda pályázatA gazdasági válság és az iparágat érintő nehézségek ellenére, a Biztonságos Óvoda program folytatása mellett döntött a Goodyear vezetősége. Az elmúlt években már több mint 2000 óvoda csatlakozott a Csehországban, Szlovákiában is futó kezdeményezéshez, és a tervek szerint ez a szám idén tovább növekszik majd.

Magyarországon – akárcsak Szlovéniában és Horvátországban – tavaly indította útjára a Goodyear a Csehországban, Szlovákiában 2010-ben már harmadik éve futó és nagy népszerűségnek örvendő Biztonságos Óvoda programot. A program keretében itthon 200 óvodának több mint 4.000 láthatósági mellényt osztottak ki tavaly, illetve játékos formában megismertették a gyerekekkel a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókat.

A Goodyear – Biztonságos Óvoda program elsődleges célja, hogy erősítse a gyerekek tudatosságát a közlekedés terén. Ennek keretében újabb és újabb óvodákat kívánnak ellátni láthatósági mellénnyel, ami biztonságosabbá teszi a kicsik közlekedését. Rendkívül fontosnak tartják azt is, hogy a közlekedésben résztvevők figyelmét felhívják az óvodás korúak veszélyeztetettségére. Ebben számítanak a nevelőkre és a szülőkre is, akik autóvezetőként szintén sokat tehetnek azért, hogy a gyerekeket is érintő balesetek száma minél alacsonyabb legyen. A Goodyear Biztonságos Óvoda program keretében szervezett ének- és képzőművészeti verseny több tucat pályaművet és 5.000-nél is több támogató szavazatot eredményezetett.

„Az elmúlt év tapasztalata azt mutatta, hogy Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend a kezdeményezés, sokan már tavaly előjegyezték magukat a programra. Úgy éreztük, mindenképp folytatnunk kell az idén is a Biztonságos Óvoda programot, szeretnénk, ha előbb-utóbb egy óvoda sem maradna ki belőle.” – nyilatkozta Boris Tomanek, a Goodyear közép-kelet európai régiójának marketing vezetője.

A láthatósági mellények kiosztásán túl, idén is vetélkedők és a biztonságos közlekedés elsajátítását támogató játékok segítik majd a programban résztvevő óvodákat, amelyek számára külön honlapot is fenntart a Goodyear a www.biztonsagosovoda.hu oldalon.

A Goodyear

A Goodyear a világ egyik legnagyobb abroncsgyártó vállalata. Megközelítőleg 70 000 embert foglalkoztat, és termékeit a világ 22 országában, 56 üzemben gyártja. Az Ohio állambeli, akroni és a luxemburgi, Colmar-Berg-i kutatóközpontjainak célja, hogy olyan, csúcstechnológiát képviselő termékeket és szolgáltatásokat hozzanak létre, amelyek technológiai és teljesítménybeli mérceként szolgálnak az abroncsiparban.

Kapcsolat:

Gergely Előd Gellért
Weber Shandwick
Telefon: 887-83-57
E-mail: elod.gergely@webershandwick.hu