A Közép-Európa táncszínház pályázati felhívása! A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók egyre kevesebben és egyre kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy folytathassuk a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új távlatokat is nyithassunk az efféle munkáknak. A 2013-ban útjára indított IKF programunk visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét: három fiatal koreográfus mutatkozhatott be a KET táncművészeire készített munkájával.
A sikeres bemutatók tapasztalatai nyomán úgy döntött a Közép-Európa Táncszínház szakmai vezetése, hogy ebben az évben is kiírja a pályázatot. A kiírás hűen követi az alapgondolatot, miszerint – ha a kétségkívül forrásigényes önálló új bemutatók létrehozása nélkül is, de – folytathassuk a legfiatalabb alkotók felkarolását, ezért:
Nyílt pályázatot hirdetünk „IKF 2014.” – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven
A nyertes (2014-ben 2 fiatal) lehetőséget kap, hogy az adott kereteken belül alkotó munkát folytathasson: rendelkezésére bocsájtjuk 8 profi táncosunkat és próbatermet biztosítunk, ahol egy héten keresztül dolgozhat együtt az együttes táncművészeivel a művészeti vezető szakmai felügyelete mellett. A nyertes pályázónak rendelkezésére áll továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Mindezek segítségével a hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartunk.
A demonstrációt rögzítjük, így az elkészült felvétel a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgál.
Az alkotóknak további lehetőséget biztosítunk a demonstráció előkészületeihez avval, hogy a táncosoknak – igény szerint – tréningeket tarthatnak, az egy hetes próbafolyamat előtt, így az előadók megismerkedhetnek a fiatal koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit.
Az IKF együttműködő partnerei a budapesti MU Színház és a Miskolci Nemzeti Színház. Az elkészült demonstrációk közül választva a budapesti partnerünk bemutatkozási lehetőséget biztosít az alkotónak, a miskolci partnerünknél pedig a Miskolci Balettal teljesítheti ki az IKF demonstrációjára készített munkáját.
A KET 1989-es alapítása óta nyitott műhelyként működik. Fennállása óta több mint 40 koreográfus dolgozott a folyamatosan megújuló társulattal. Olyan művészeket hívtunk meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált sémák mentén és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásaikat. 2006 óta még nagyobb hangsúly került a koreográfusok meghívására és olyan fiatal tehetséges alkotók számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget, akik szuggesztív előadásaikkal váltak szakmai körökben ismertté (Duda Éva, Gergye Krisztián, Hámor József, Katona Gábor, Pataky Klári, Réti Anna, Virág Melinda).
A KET jelenlegi vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy az alkotói kedvvel rendelkező, pályakezdő koreográfusoknak továbbra is teret biztosítson, annak érdekében, hogy kiderülhessen, hol rejtőzhetnek a következő magyar koreográfus generáció tehetségei.
Mit kell beadni a pályázathoz:
- Szakmai önéletrajz
- Referencia eddigi munká(k)ból (dvd)
- Két ismert művész ajánlása
- A tervezett demonstráció szinopszisát, amely tartalmazza a lehetséges alkotótárs(ak), az időpont(ok) és a szereplők létszámát is
A pályázható időpontok:
- 2014. június 2-7.
- 2014. november 24-29.
Beadási / postára adási határidő: 2014. február 14.
A Pályázatot postai úton vagy személyesen a Táncszínház székhelyére a Bethlen Téri Színházba kell eljuttatni (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.).
További információ:
- Kun Attila művészeti vezető
- cedt@chello.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak