![Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása](https://palyazatok.org/wp-content/2020/12/startup2.jpg)
2015 november 21.-től indul a Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program. A program 4 milliárd európai uniós forrásból valósul meg.
A pályázatra vállalkozó kedvű, 25 évesnél fiatalabb, illetve felsőfokú végzettségűek esetén 25 és 30 év közötti álláskeresők jelentkezését várják, akik egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervezik.
A program első része egy képzés, ahol a programban résztvevő fiatalok vállalkozásindításhoz, vállalkozás működtetéséhez, menedzseléséhez szükséges ismereteket és kompetenciákat sajátíthatnak el. Ugyanitt segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához is.
A képzést sikeresen befejező és elfogadott üzleti tervvel rendelkező fiatalok ezt követően pályázhatnak legfeljebb 3 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra 10 százalék önrész mellett.
A Fiatalok Vállalkozóvá válását segítő programban való részvételre a Központi régióban is lesz lehetőség. Ebben a régióban hazai forrásból is indulnak képzések vállalkozások alapítására, melyre további 1 milliárd forintos uniós forrás fog rendelkezésre állni.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére