Fiatal kritikusok képzési programja “Critical Endeavour” a Jardin d’Europe című, az Európai Közösség Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott, 5 éves program keretében.
Miről szól a program?
Az újságírás, a kritika hagyományos formái folyamatosan háttérbe szorulnak, a Critical Endeavour program új formák megtalálásáról, feltérképezéséről szól. A program célja, hogy segítse egy új kritikus-nemzedék kialakulását, valamint hogy nyilvánosságot biztosítson a Prix Jardin d’Europe-nak, a projekt által alapított kortárstánc produkciós díjnak. 2012-ben az “ImPulsTanz” Fesztivál programjához kapcsolódik a képzés, melyen a Jardin d’Europe 10 társszervező országából 1-1 fiatal kritikus vesz részt. A műhelymunka során a résztvevők egy meghívott, gyakorlott kritikus, Franz Anton Cramer (DE) irányításával dolgoznak, a fesztiválon bemutatott darabokról írnak kritikákat. Idén a project főszervezője, a bécsi danceWEB.
Kiknek szól a program?
Critical Endeavour 2012 program olyan kritikusokat, újságírókat keres, akik nyitottak a tánc, a mozgásművészet újragondolására, a képzőművészet, a vizuális művészet, az online felületek és informális médiumok irányába is. A kritikus-szemináriumra olyan – angolul jól író és beszélő – tapasztalattal bíró jelentkezőket várunk, akik tájékozottak a magyar és nemzetközi kortárstánc életben, ismerősek a tánc- és performansz történet és elmélet terén, valamint van élő kapcsolatuk legalább egy hazai szakmai (online, vagy nyomtatott) lappal.
Mit nyújt a program?
A szeminárium 2012. július 26 – augusztus 12 között kerül megrendezésre. A program részét képezik az ún. „tandemek” (együttműködés meghívott vendégekkel, például danceWEB ösztöndíjasokkal), nyilvános beszélgetések, rögtönzött elemzések írása és különböző témák köré szervezett csoportmunka.
A szervezők fizetik minden résztvevő utazási- és szállásköltségét, a fesztiváljegyeket, valamint 25 EUR napidíjat, 17 napra. A programon a részvétel ingyenes. A jelentkező részvétele esetén vállalja a nemzetközi műhelymunkában való részvételt, a programról szóló hazai publikáció megjelenését és egy angol nyelvű beszámoló megírását.
Hogyan lehet jelentkezni?
A következő anyagokat kell email-en a Műhely Alapítványhoz a jardin.budapest@gmail.com címre eljuttatni:
- angol nyelvű részletes szakmai CV
- angol nyelvű motivációs levél (max. 1 oldal)
- egy magyar nyelvű, már publikált kritika valamint ennek angol nyelvű változata
Jelentkezési határidő: 2012. június 1.
Bővebb információ: Műhely Alapítvány +361/456 2045, jardin.budapest@gmail.com, www.wsf.hu, www.jardindeurope.eu
A 2008. év résztvevőjének, Juhász Dóra beszámolója az Ellenfény 2008/7-8. számában olvasható „Nem uborka-szezon” címmel. A 2009. évi résztvevő, Szoboszlai Annamária beszámolója, „Megértő terelgetés”, a Színház 2010/3. számában olvasható. A 2010. évi résztvevő, Gálla Nóra beszámolója az Ellenfény oldalán olvasható „Határfeszegetők” címmel. 2011-ben Szoboszlai Annamária vett részt a programon, „Koptatott, majd visszafoltozott matéria” című írása a Színház 2012/1. számában jelent meg.
Forrás: www.wsf.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat