A Karinthy Színház szeptemberben kezdi meg harmincadik évadát. A következő néhány hónap az erre az idényre való felkészülés jegyében telik majd, hogy amikor beköszönt az ősz, kedves látogatóink egy kívül-belül megújult épületbe térhessenek vissza.
Ennek a megújulásnak az egyik legfontosabb állomása, hogy a színház logót vált. Szeretnénk, ha a hozzánk ellátogató közönség egy megújult arculattal találkozna szeptemberben és ezért úgy döntöttünk, hogy búcsút intünk az eddig megszokott emblémának, és egy színesebb, karakteresebb jelképet keresünk, amivel azok figyelmét is felkelthetjük, akik eddig kulturális szórakozást jellemzően a Duna pesti oldalán kerestek.
Június közepéig (15-éig) várjuk minden, magában kedvet és tehetséget érző jelentkező egy vagy több pályamunkáját, akinek van elképzelése arról, hogyan tudnánk egyetlen logóban bemutatni mindazt, amit a 30 éves színház jelképez: a szórakoztatást, a kulturális sokszínűséget, valamint a korosztályok közti különbségek áthidalását.
A beérkezett pályamunkák közül a színház igazgatója, Karinthy Márton, Ridzi Gábor produkciós vezető, és Major Attila színpadmester, a színház fotósa alkotta zsűri fogja kiválasztani a győztes logót. Döntésükben azonban segítségül hívják a Facebook oldalunk látogatóit is, akik a feltöltött képeket „tetszésükkel” értékelhetik.
Ennek megfelelően a logó-tervezeteket a beküldő megnevezése nélkül (előszűrést követően) az oldalon közzétesszük, a győztest pedig június 30-ig kihirdetünk. A nyertest előzetesen e-mailben értesítjük, és hozzájárulásával nevesítjük.
A színház fenntartja a jogot arra, hogy a sértő, a színház meggyőződésével ellentétes pályamunkákat érvénytelennek minősítsen, és a pályázatból kizárjon.
A pályázatokat a karinthy.szinhaz@gmail.com címre várjuk!
Díjazás:
- I. díj: 30 000 forint
- II. díj: Egy HADIK bérlet
- III. díj: Kettő jegy egy szabadon választott előadásra
Web: http://www.karinthyszinhaz.hu/
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
Pályázat szociális gazdaságban tevékenykedő kkv-k fejlődésének ösztönzésére
Petri-díj
Kepesita Collection pályázat
Réka Darida Ösztöndíj Program