Karvezetőt keres Magyarország első show kórusa a 2016/2017-es évadra. Az ideiglenes karvezető feladata, hogy zeneileg felkészítse a kórust saját szervezésű koncertjeire, illetve egyéb fellépésekre, projektekre.
A Kórusról
A Budapest Show Kórus 2008-ban alakult, azzal a céllal, hogy megteremtsen hazánkban egy addig nem ismert műfajt. A show kórus műfaj jellemzője, hogy a sokszínű könnyűzenei repertoárt táncos koreográfiával színesítik a színpadon. Előadásmódja lehet acapella vagy zenekaros is. Ennek a szórakoztató műfajnak első képviselője a Budapest Show Kórus immáron 8 éve.
2008 óta számos megtisztelő felkérésnek tett eleget: többek között a 2015-ös Milánói Világkiállításon is képviselte hazánkat, de több kisebb fesztiválon, vásáron és vállalati rendezvényen mutatták be változatos repertoárjukat a fővárosban és vidéken is. Műfaji adottságukból kifolyólag több izgalmas projektben vehettek részt. Szerepeltek reklámfilmben, és több zenekar is felkérte őket vokálozni dalaihoz (The Biebers, Soeri és Poolek, Organism, Leander Rising). Többször jelentek meg televíziós műsorokban is. Saját szervezésű koncertjeiken pedig mindig egy-egy téma köré csoportosítják dalaikat.
A kórusról számos videó és hanganyag készült, amely megtalálható a legnépszerűbb videómegosztó portálokon:
Soundcloud
Akit keresnek
- Dinamikus, kitartó, zeneileg képzett és nyitott a könnyűzenei stílusra
- Szeret és képes csapatban dolgozni
- Előnyt jelent a karvezetői múlt, illetve könnyűzenében való jártasság
Amit kínálnak
- Sikeres és lelkes csapat
- Fellépési lehetőségek
- Közreműködés zenei projektekben
- Havi tiszteletdíj
Ha felkeltették érdeklődésedet, önéletrajzodat és motivációs leveledet várják az info@bsk.hu e-mail címen, illetve kérdés esetén is ide tudsz írni.
Honlap: Budapest Show Kórus
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Ifjúsági Garancia Plusz program