Idén 20. évadját ünnepli a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. Ebből az alkalomból a színház és a Platform 11+, az Európai Unió által támogatott ifjúsági színházi projekt drámapályázatot hirdet.
A pályázat célja: a Platform 11+ céljaival összhangban, olyan színpadi művek megszületése, amelyek célközönsége a mai 11-15 éves korosztály. A kiskamaszok életéről, gondjairól, örömeiről szóló darabokat várunk. A pályázók mintának tekinthetik a Kolibri Színházban a projekt keretében eddig bemutatott műveket. (Horváth Péter: Emil2010esadetektivek, Németh Ákos: A webáruház, Tasnádi István: Cyber Cyrano, Aare Toikka-Horváth Péter: Help!)
A pályázatra várt darabok legyenek:
- stúdió-vagy kamaraszínházi jellegűek;
- 50-60 perc hosszúságúak;
- legfeljebb 5 színpadi közreműködőt igénylőek.
A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek az osztályterem-színházi előadásokra is felhasználható művek.
Feltételek: A pályázaton részt vehet 18-35 év között bárki, 35 év fölött azok jelentkezzenek, akiknek legalább egy színpadi művét bemutatták és/vagy ismert és számottevő szépirodalmi munkássággal rendelkeznek.
A pályázat jeligés. A jelige feloldását tartalmazó lezárt borítékot a két papírpéldányhoz kérjük mellékelni. A jelige digitális feloldása a pályázatból történő kizárást vonja maga után.
A díjakat szakmai zsűri ítéli oda.
A pályázat díjai:
- 1. díj: 4000 euro megírási díj a szerző számára
- 2. díj: A Kolibri Színház bemutatja a darabot
A Kolibri Színház a pályázat elbírálását követő egy évben fenntartja magának a díjat nyert művek kizárólagos bemutatásának jogát.
A színház erről a jogáról lemondhat. Ez esetben köteles erről írásban értesíteni a szerzőt.
Az 1. díj nem jelent bemutatási kötelezettséget a színház számára, de előfordulhat, hogy mind a két díjat ugyanaz a darab nyeri el. A színház fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatra érkezett, és azon nem díjazott művet is bemutassa, de a nem díjazott művekre nem köt ki magának kizárólagos bemutatási jogot.
A pályázatra érkezett műveket nem küldjük vissza és csak a díjazott, illetve esetleg a díjazottakon kívül előadásra kiválasztott műveket őrizzük meg.
A pályázatokat lezárt borítékban, két példányban papíron és egy példányban digitális adathordozón a Kolibri Színház címére (1061 Budapest Jókai tér 10.) kérjük eljuttatni.
Határidő: 2011. december 31.
További cikkek a rovatban
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat